A New York-i The Moodys’ étterem ismét a régi fényében csillogott.

A helyiséget teljesen felújították, átalakították, új ablakokat építettek be és a komplett berendezés is lecserélődött. A tűz után az alkalmazottak egy része kilépett, ám az étterem oszlopos tagja és védelmezője, Ex-Lenyalthajú maradt. Most is rendületlenül járta körbe-körbe az asztalokat, hogy az intézmény lépést tudjon tartani a teltház esti kihívásaival.

Oda-odaköszönt a törzsvendégeknek, bókolt a hölgyeknek és megdicsérte a gazdag urak legújabb szedán-választását, viccelődött a gyerekekkel és együttérzőn bólogatott a reumájukra panaszkodó pénzes nyugdíjasoknak. Elemében érezte magát és örült, hogy az asztalok egyikénél sem lát üres székeket.

Egyetlen kivételt leszámítva! Fiatal, tüneményesen kinéző, huszonéves lány üldögélt magában az egyik ablak melletti asztalnál. A New York-i forgalom fényeit nézte és az előtte árválkodó két teríték arról árulkodott, hogy vacsorapartnere késett és hagyta unatkozni a szépséget. Ex-Lenyalthajú jó negyed órája kivitte az étlapokat és akkor volt alkalma alaposan végignézni a magányos vendégen: a lány hátul kivágott, elegáns, de nem hivalkodó, könnyű, rövid ruhát viselt, ami tökéletesen kiemelte sportos karjait, formás hátát és izmos lábait.

A szemrevaló összhatást csupán a lány arcán és vállán lévő sebek, karcolások, a jobb alkarját és kézfejét fedő kötés és a teste különböző részein szép számmal látható zúzódások és véraláfutások rontották valamicskét. De nem túlságosan… Ex-Lenyalthajú, született Jesus – és még hat másik keresztnév, amiket az egyszerűség kedvéért sosem használt – Dominguez, a Puerto-Ricoból bevándorolt, reménybeli étteremlánc-tulajdonos még így is elég magas pontszámot adott neki a saját, tízes vendégcsaj-skáláján.

A lány most a vacsorázókat figyelte, majd inkább aggódva, mint türelmetlenül az órájára nézett. Végigsimított rövidre vágott tincsein. Láthatóan egy jó fodrásznak nem kis ügyességgel kellett rendbe tennie a valamilyen oknál fogva dús, de teljesen megtépázott frizurát.

Jesus is végigsimított a maga félig leégett, majd tessék-lássék kijavított haján.

– Nem jön a fiatalember? – lépett oda a lányhoz majdnem teljesen őszinte együttérzéssel.

– Biztosan még egy tárgyaláson van – válaszolta Scarlett szomorúan.

– Addig esetleg egy kis bort, koktélt vagy más frissítőt?

Scarlett a fejét rázta, mire a pincér szép csendben elsétált, gondolta, tíz perc múlva újra próbálkozik majd. Azt azonban már nem látta, hogy a magányosan üldögélő szépség ismét az utcát figyelte és…

…a szíve ekkor nagyot dobbant! Scarlett jó ideje várta már ezt az alkalmat és most végre elérkezett! Odakinn, a Moodys’ üvegtáblájának túloldalán végre megpillantotta: sötét, elegáns öltönyt viselt – és tényleg jól állt rajta! –, megborotválkozott, a haja is nagyjából rendben volt és összességében úgy nézett ki, mint egy ügyvéd… vagy üzletember.

Scarlett mosolyogva nézte, ahogy lassan, nagyon lassan elhaladt az étterem előtt. Tényleg vonzó volt, olyan, amilyennek csak nagyon régen látta, bár némileg rontott az összképen rettenetes sántítása és minden egyes lépésnél fájdalomtól eltorzuló arca.

Charlie megérkezett. Kínkeservesen, de megérkezett!

És… fütyörészett? Legalábbis enyhén csücsörítő szája ezt jelezte és amint az ajtó kinyílt, a lány meghallotta, hogy nem tévedett: Charlie épp az Indiana Jones-filmek indulóját fütyülte.

Ekkor a járda mellett hangos gumicsikorgással sötét színű autó fékezett le. A következő pillanatban egy férfi ugrott ki belőle és rohanni kezdett a Moodys’ felé. Az átlagvendégek észre sem vették a dolgot, de a régi pincérek mind ledermedtek, az Indiana Jones-induló azonnal véget ért és Scarlett is elkerekedett szemmel figyelte az ajtót feltépő férfit. A fickó elfutott Charlie mellett, biccentett a tányérokat egyensúlyozó, ijedten pislogó Ex-Lenyalthajú felé, majd odasietett egy vacsorázó, elegáns férfihez és a fülébe súgott valamit.

A veszély elmúlt, Jesus az egyik beosztottjának passzolta a tányérokat, majd a pult mögül kivett egy kis dobozt. Charlie-hoz lépett.

– Uram, ezt pár napja egy fiatal, csinos hölgynek szánta. Ha az emlékezetem nem csal.

– Mit? – Charlie-nak elsőre fogalma sem volt, miről beszélt neki a pincér. – Milyen csinos hölgynek?

Jesus úgy, hogy kettőjükön kívül senki se láthassa meg, kis ékszerdobozt vett elő és kinyitotta: egy aranyozott, ókorinak tűnő díszes karperec csillogott benne.

Charlie a homlokát ráncolva nagyot sóhajtott! A fenébe, teljesen megfeledkezett a karperecről! Meg arról a lányról… ööö… Stephanie-ról…

Most mi legyen? – nézett fel elgondolkozva és tekintete éppen Scarletten állt meg. A lány lélegzetelállítóan nézett ki! És Charlie-t figyelte. Scarlett ajkai bájos mosolyra húzódtak és szemei macskaszerűen elkeskenyedtek. Charlie ismét nagyot sóhajtott.

– Ah! Valóban! – mondta végül és Jesus diszkréten a zsebébe csúsztatta az ékszerdobozt.

– Kérem, ne feledkezzen meg erről a számla rendezésekor sem – súgta még diszkrétebben Ex-Lenyalthajú.

– Ó, dehogy – válaszolta Charlie és bicegve elindult Scarlett asztala felé.

A lány most már folyamatosan Charlie-t nézte. A lélegzete szaporábbá vált, az arca halványan kipirult és sérült kezén, ahol a kötés már nem takarta az alkarját, megváltozott a bőrszín. A zsúfolt étteremben senkinek sem tűnt volna fel, még akkor sem, ha éppen Scarlettet figyeli, a halvány, alig észrevehető, tigrismintára hasonlító bőrpír, ami a kézfejétől kezdődően a válláig felfutva még a lapockáját és a háta egy részét is betakarta.

Scarlett két mély lélegzetet vett és próbálta leplezni az izgalmát. A szíve lassabban vert, az arca újra fehérebbé vált – és az alig észrevehető tigriscsíkok egy szempillantás alatt a bőre alá rejtőztek.

A lány Charlie-ra mosolygott és figyelte, ahogy barátja a székeket és asztalokat óvatosan kerülgetve közeledett feléje. Mintha saját magát látta volna: Charlie arca mindenütt sebhelyes, kék-zöld – pontosabban: egyre feketedő – foltokkal borított volt, repedt bordája miatt fájdalmasan nehezen vette a levegőt. A Budapesten ellőt fülét bekötötték, három ujja sínbe került és bár látni nem lehetett, de erős bicegése alapján Scarlett úgy sejtette, hogy az elegáns öltönynadrág alatt a fenekét ért lőtt sebet leszámítva még két-három helyen vastag kötés fedte a sérüléseit és zúzódásait.

– Le… lenyűgözően néz, ki hölgyem – dadogta Charlie, ahogy az asztalhoz ért. A szemét nem tudta levenni a lányról: a dús, hosszú frizurának nyoma sem maradt, helyette tüsi, de azért nem fiúsan rövid haj emelte ki Scarlett szépvonalú arcformáját és igen, kissé, ám így is bájosan elálló füleit.

– Óóó, Ön is igen elegáns, uram – válaszolt Scarlett zavartan.

Charlie kínlódva leült.

– Bocs a késésért – mondta –, elhagytam a mankómat.

– Semmi gond. Rendeltem kaját neked is. Pácolt marhasült indonéz burgonyával.

Charllie elcsodálkozott:

– Még emlékeztél, hogy mi a kedvencem?

– Hát persze, mit gondoltál?

Charlie úgy érezte, minden tagja égetően fáj. Zavartan fészkelődni kezdett, amit csak akkor hagyott abba, amikor Scarlett előrehajolt és a kézfejére tette vastagon bekötözött kezét. Lágy, puha volt az érintése, ahogy ujjai hegyével végigcirógatta Charlie bőrét.        

– Hogy vagy, kispajtás? – kérdezte. – Jó érzés hősnek lenni?

Charlie színpadias mozdulattal végigmutatott magán:

– Egy cseppet fájdalmas. Úgy tűnik, bármennyire is akartam én Indiana Jones lenni, valahogy nem sikerült. Mindvégig csak Charlie Mitchell voltam… és az is maradtam. De ahogy elnézem, neked sem nagyon jött be a Lara Croft téma…

Scarlett végignézett a saját sebein is és elnevette magát:

– Hát nem. Egy kicsit még rá kell gyúrnom erre a Ripley-témára.

Charlie együtt nevetett a lánnyal. Aztán pár másodperccel később, amikor már elmúlt a viccelődés hatása, zavartan pillantottak egymásra – egyikőjük sem folytatta a megkezdett társalgást.

– Ja… – jutott ekkor Charlie eszébe és a zsebébe nyúlt –, hoztam neked valamit.

Átadta a kis dobozt. Scarlett meglepődött és gyorsan, kíváncsian, kinyitotta. Elmosolyodott, majd a karperecet a csuklójára húzta.

– Izé… Harmadik dinasztia. Egyiptom – tette hozzá Charlie.

Scarlett gyanakodva sandított rá:

– Aha… aha… – mondta és sokatmondóan mosolygott. – De azért köszönöm.

Scarlett gyors, szégyenlős puszit nyomott Charlie arcára, majd egy DVD-t tett az asztalra. Charlie felemelte: a borítón egy spártai sisakos fej, mögötte látványos ókori csatajelenetek, legfelül a főszereplő, Ryan Reynolds, lejjebb a rendező, Tom Baranyi neve és a stáblista, végül vörös, görög stílusú betűkkel nyomtatva a film címe: Hősök hajnala.

Charlie „szóval ez az a híres film, amitől el voltál ájulva”-tekintettel nézett Scarlett-re és a borítót kezdte böngészgetni.

Ekkor hirtelen megcsörrent a mobilja, mire ijedten összerezzent.

– Jézus! – mondta remegő hangon, ahogy fogadta a hívást.

– Ááá, nem. Csak Bob – hallatszott a mobilból.

– Ööö, mi a helyzet? – szólt bele Charlie meglepetten, miközben a háttérből vízbugyogást hallott.

Bob egy jacuzziban ült. A szabadban álló, bugyborékoló, gőzölgő medence körül mindenütt hó borította a tájat, de ez Bobot norvégmintás télisapkával a fején egyáltalán nem zavarta. Annál is inkább mert a fagypont körüli hidegben nem csupán egy nagy üveg Port Dundas whisky, de egy csinos, kleopátra-frizurás, de görögös arcvonású nő is a társaságául szegődött. Miközben a pezsgőfürdő halkan duruzsolt, csendben fehér hó hullott körülöttük.

– Te, Charlie, van egy új infóm Göröghonról – folytatta Bob és mosolyogva megpöckölte a szépség sapkájának bojtját. – Tuti kalandnak ígérkezik, úgyis annyira benne vagy most. Csak egy cucc kéne hozzá a titkos raktáradból.

– Most nem jó az időpont, Bob, hívj majd kés… – kezdte Charlie –  Hé, honnan tudsz te az én titkos raktáramról?

– Szóval kéne onnan egy cucc – folytatta Bob, mintha nem is hallotta volna barátja kifakadását –, mert tippet kaptam, hogy merre lehet a Minotaurusz útvesztője és úgy gondoltam, felhasználhatom azt a tárgyat és én is kivenném a részem a…

Charlie szó nélkül kinyomta a telefont.

Scarlett érdeklődve hajolt közelebb:

– Titkos raktár? Nocsak! Mesélnél róla?

Charlie még közelebb hajolt.

És ekkor újra megcsörrent a mobilja.

– Nem, Bob, nem. Szó sem lehet róla! – válaszolta azonnal.

– Frank vagyok – hallotta az asszisztense hangját. – Lenne itt egy vöröshajú lány, aki…

– Most nem – vágta rá Charlie és megint kinyomta a telefont.

Scarlett érdeklődve figyelte Charlie-t, ahogy az zavarában a mobiljával bíbelődött.

– Szóval, hol is tartottunk? – bökte ki végül, mire a készüléket sikerült a háromszögre hajtogatott szalvéta átfogójával párhuzamba állítania.

– Ott, hogy közelebb hajoltál.

– Ja, igen. Szóval… Nem is tudom, szeretnélek egy kicsit jobban megismerni, mielőtt még mesélnék a titkos raktárról – válaszolta Charlie és érezte, hogy a torka kezd kiszáradni. – Mielőtt még, ugye, beavatnálak a titkaimba…

– Eddig nem sikerült? – búgta Scarlett.

– Beavatni?

– Kiismerni.

– Csupa rejtély vagy…

Az arcuk már csaknem összeért, a szívük felgyorsult, mindketten szaporábban szedték a levegőt, és bőrükön érezték a másik leheletét.

Scarlett teljesen elgynegült: tarkójától lefelé, a gerince mellett borzongás futott végig egészen a fenekéig. A karja először libabőrössé vált, majd pedig halványan kipirult. Charlie túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye, így nem láthatta, amint az egyre vörösödő, tigrismintás újra bőrpír megjelent a lány karján, majd a hátát is beborította – aztán, mintha csak a szív egyetlen lüktetése bújtatta volna el, a következő pillanatban már teljesen el is illant a lány bőre alól.

– Az csak nem jelent katasztrófát… – válaszolta Scarlett összeszűkült, pajkos szemekkel.

Egy kidagadó ér vonalát követve Charlie lágyan végigsimított Scarlett homlokán. A lány lehunyta a szemeit. Az ajkaik már majdnem összeértek. Egyre közelebb bújtak egymáshoz és eszük ágában sem volt, hogy eltávolodjanak a másiktól.

Charlie suttogása egy pillanat alatt millió darabra törte a varázst:

– Tudtad, hogy ma este lesz A köntös akció reboot-jának premier előtti bemutatója?

Micsoda? Hogyan jön ez most ide? Scarlett egy pillanatra megzavarodott. Ám hamar felvette a fonalat.

– Hugh Jackmannel? Tényleg? – suttogta és látszott, hogy új érdeklődés csillant a szemében. – Azt a mozit már nagyon-nagyon vártam! Szívesen megnézném…

– A barátoddal?

– Ő inkább olvasós-komolyzenés fajta. Utálja a filmeket.

Egy rövid időre ennyiben is maradt a beszélgetés. A többi vendéget nézték.

Aztán Scarlett köszörülte meg a torkát:

– Mennyit is láttunk közösen a legelső…

– Szökés Absolomból – vágta rá Charlie azonnal.

– …igen, a Szökés Absolomból óta?

– Egy külvárosi moziban adták Lyonban.

– Igen, valami nyolcvanas-kilencvenes évekbeli sci-fi válogatási hét volt.

– Ez lenne az 562-ik… Persze, három és fél év kihagyással – pontosított Charlie, aztán sietős, de látszólag flegmán hozzátette: – Ha sietünk, még bejuthatunk. Vannak kapcsolataim a jegyüzérek környékén is…

– Ebben biztos voltam – válaszolta Scarlett, aztán suttogóra fogta – Szóval… megpróbáljuk?

Charlie mélyen a lány szemébe nézett:

– Megpróbáljuk? – kérdezett vissza. – És a szürkeöltönyös ügyvéd?

Scarlett kivárt – de csak a hecc kedvéért.

– Próbáljuk meg… – válaszolta végül.

Felálltak és amennyire sebeik és kötéseik engedték, készülődni kezdtek.

– Nem fogsz hiányozni Alnek? – kérdezte Scarlett, mialatt kifelé sántikáltak.

– Alnek? Ááá, ő már Londonban nyalogatja a sebeit, pihengeti élete legnagyobb kalandját és persze siratja az emberiség történetének legkorszakalkotóbb felfedezését.

Egymást támogatva sétáltak az ajtóig és vissza sem néztek az asztal felé, ahol pedig a rendelésüket egyensúlyozva az időközben visszaért Jesus állt tétován. Hosszú másodpercekig csodálkozva, értetlenül bámult utánuk.

(folyt.)

            Aztán az asztalra pillantott. A hófehér terítőn ott feküdt a mocskos, rongyos textilszalvéta a Deus le volt!  szinte kiolvashatatlan betűivel és Atlantisz csúnyán elmosódott, összekoszolódott rajzával.