Charlie és Giddon a fény nyomában végigsétáltak a folyosón és éppen akkor értek ki a csarnok felső szintjén a galériára, amikor a rejtélyes világítás teljes fényárba vonta az egész tróntermet. Az öldöklő csata mozdulatlan tanúin átvergődve eljutottak a díszes kőkorlátig. Koszosan, fáradtan dőltek rá és lenéztek a lenti pusztításra. Előttük éppen a kőtrón állt csaknem a galéria szintjéig magasodva. Még így, holtában is a rombolás fölé emelte a rajta előrebukott fejjel ülő, legalább három és fél méter magas tetemet. A gigász hat csontvázujja közül óriási kard lógott.

Arany színű mellvértjét és a testét fedő páncélját féltucat lándzsa döfte át, koponyájából és tarkójából egy-egy belészúrt kard meredt kifelé.

De Giddon és Charlie nem bámulhatták sokáig a földöntúli jelenséget, mert odalentről, mintha csak a holtak keltek volna életre, lépések zaja ütötte meg a fülüket.

– A villanykapcsolós ember – morogta Giddon.

A lépések hangosodtak, már tisztán hallhatták, hogy nem egy valaki, hanem egy egész csoport közeledik a terem közepe, a trón felé.

Fogalmuk sem volt, kik az idegenek és mi lehet a céljuk, de idejük sem volt arra, hogy teóriákat gyártsanak. Charlie agyán egy pillanatra átfutott a gondolat, miszerint Peter mégiscsak úgy döntött, utánuk ered és egy másik úton bejutott a piramis szívébe. De ez a gondolat tényleg csak egy pillanatig tartott, mert…

…Maxim, Scarlett, Al, majd pedig egymás után Maxim emberei tűntek fel alattuk!

Lebuktak a korlát takarásába.

– Mi a… – kezdte súgva Giddon, de elharapta a mondat végét.

– Sosem lesz már vége ennek a rohadt versenyfutásnak? – kérdezte Charlie.

Nagyon meglepődött a többiek váratlan felbukkanásán, de persze örült, hogy Alt és Scarlettet épségben, sértetlenül látja, bár el sem tudta képzelni, hogyan kerülhettek ide, a piramisba. De az, hogy Maxim és fegyveresei társaságában tűntek fel, kissé tovább bonyolította a helyzetet – sőt, gyakorlatilag lehetetlenné tette a pozitív végkifejlet lehetőségét is.

Charlie hasra feküdt és az omladozó kőkorlát repedéseinek egyikén lenézett az alsó szintre. Odalent Maxim a trón elé lépett és színpadias mozdulattal végigmutatott a hatalmas csontvázon.

– Íme hát, ezért rohanták végig a fél világot – mondta, miközben Scarlett-re és Alre nézett. – A valaha élt egyik legnagyobb hadvezér és uralkodó: Atlantiszi Kard!

– Már ami megmaradt belőle – jegyezte meg a történész.

– Szóval… egy nyamvadt csontváz miatt kínlódtunk ennyit – tette hozzá Scarlett lakonikusan és most nem tudta titkolni a csalódottságát.

Ezért halt meg Edmond F’lassa? – kérdezte magában, bár tudta, hogy már maga a balkáni piramis léte és a nefilimek egykori fizikai létének bizonyítéka így is történelmi jelentőségű felfedezés. Valahogy mégis többet, nagyobbat várt, egy olyan dolgot, ami alapjaiban rengetné meg a világot és vele együtt a történelem- és hittudományt is. Bibliai léptékű fordulatra számított. Nem csupán az araráti öreg sejtelmes világvége-jövendölésére…

– Ez így is óriási felfedezés, Scarlett – súgta Al, mintha csak kitalálta volna a gondolatait. – Szó szerint értve is…

– Az, persze – dohogott tovább a lány. – A csontkereskedőknek, a hullaturkászoknak…

– Dehogy! Ezt nem értheti, Lycia, mert nincsen tudomása mindenről! Nem látja az egész képet – válaszolta Maxim. – Mi nem a holtak, hanem az élők miatt jöttünk ide!

Szavait Charlie és Giddon is tisztán hallották – az utolsó mondatra meglepetten néztek össze. Charlie izgatottan várta a fejleményeket, kíváncsi volt, Maxim milyen újabb meglepetéssel rukkol majd elő.

Maxim közben továbbsétált és így kikerült a rés nyújtotta látótérből. Charlie arrébb csúszott, hogy egy másik repedésen át újra megpillanthassa. Közben véletlenül meglökött egy horpadt sisakot, ami halkan csörömpölve odébb gurult. Giddon felfigyelt a zajra és felnézett, éppen Charlie-ra. Tekintetével akár a kőfalat is átfúrhatta volna. A sisak egyre lassulva, de rendületlenül gurult tovább – már túl zajos és kockázatos lett volna utána rugaszkodni –, aztán megállt a galéria leszakadt peremén. Pár pillanatig ott billegett, mintha el akarná dönteni, hogy leleplezze-e a fent rejtőzőket, aztán úgy döntött, kell még egy kis izgalom az éjszakába és könnyedén átfordult a letört kőperemen.

– Gratulálok, fiam – húzta el a száját Giddon.

Scarlett egy piszkálódó kérdést tervezett feltenni Maxim élők és halottak mondatára, amikor meglátta az emeleti folyosóról lefelé zuhanó sisakot. Meglepetésében szólni sem tudott, csak figyelte a rézsisakot, ahogy az Maximtól pár méterre hangos csattanással a teremszint kőpadlójához csapódott.

A lent állók összerezzentek, meglepetten fordultak a zaj irányába. Maxim egyik remegő ujjú emberének nem is kellett több, pusztító erejű géppisztolysorozatot eresztett meg a galéria korlátjára. Giddon éppen ekkor kukkantott ki, hogy elemezze a helyzetet – ő ugyan hajszálhíján megúszta, de az elemlámpája apró darabjaira robbant a kezében. 

Maxim inkább kíváncsian, mint dühösen nézett fel a repedezett galériára. Mozgást látott a rések között. Intett, mire három embere futna megindult egy közeli, felfelé vezető lépcső felé.

Charlie és Giddon a földön lapultak.

– Valamit ki kéne kitalálni! – suttogta Charlie, miközben izgatottan kutatott használható fegyver után a romhalmazban.

– Ne találgasson, meneküljön! – utasította Giddon és már ugrott volna fel, amikor lövedékek kezdtek pattogni körülöttük.

Elkéstek! Tíz méterre tőlük Maxim három embere állt rájuk szegezett gépfegyverekkel.

– Jippiájé… – jegyezte meg Giddon.

Charlie értékelte az ügynök filmes beszólását, de nem élvezhette ki az epés viccet, mert durván felrángatták őket.

Odalent fegyveresei laza gyűrűjében Maxim várt rájuk. Arca semmiféle érzelmet nem árult el – talán csak a szeme szűkült össze alig észrevehetően, amikor számba vette, hányadik alkalomra botlott már bele ebbe a Charlie Mitchell nevezetű fickóba.

Vele ellentétben Scarlett és Al teljesen meglepettnek tűntek, hüledezve figyelték a koszos, szutykos Charlie-t és az ismeretlen fekete férfit, aki mellette bandukolt. A lány mosolyogva, kérdő tekintettel nézett Charlie-ra, aki már éppen mondani akart valamit, de Maxim megelőzte.

– Azért tényleg elképesztő, hogy itt is összefutunk. Ki vigyáz magukra? Mindannyiukra? – mondta karjait széttárva, miközben Charlie „majd-később-elmondom” legyintéssel üdvözölte két társát.  –  A lányért jött vagy a kardért? Itt találja mindkettőt. Az egyik elég mozdulatlan, de lehet, hogy a másik is az lesz nems…

Maxim nem fejezhette be, mert Charlie egy hirtelen mozdulattal hozzávágta az addig az övébe rejtett elemlámpáját, majd felkapott egy kerek pajzsot és a fegyveresek közé hajította. Csaknem sikerült is Maximot kiütnie a kezdődő bunyóból.

Charlie most már tényleg dühös volt és szabadulni akart: elege lett ebből az egész őrült élethalálharcból. Érezte, ahogy elönti agyát a vér és semmivel sem törődve Maxim embereinek rontott.

Giddon is beszállt: villámgyorsan leütötte a háta mögött álló egyik fegyverest – persze a hirtelen mozdulattól meghúzta a jobb vállát, de most nem foglalkozott a dologgal –, majd kirúgta egy másik fickó lábait – éles fájdalom a sípcsontjában, de ez sem számított –, aztán felkapta az elejtett fegyvert és hozzálátott, hogy precíz célzással, egyes lövésekkel leszedegesse Maxim embereit. Elemében érezte magát!

Mindössze két-három másodperc alatt történt mindez, de Scarlett addigra már túl volt harmadik ellenfele leterítésén: egy törött lándzsát felkapva félreütötte a rá célzó géppisztolyokat, majd megkezdte az ellenfelek gyepálását. Közben Alt is figyelnie kellett, mert a tudós ugyan lelkesen próbált szabadulni, ám ütései és rúgásai nem nagyon kerültek összhangba ezzel a szándékával. Mialatt a káoszban Grigorii Maximot próbálta a trón felé menekíteni, Charlie rávetődött az egyik elárvult fegyverre, felkapta és vaktában lövöldözni kezdett, mire a talpon maradt ellenfeleik ijedten buktak a földre. Egyikőjük sem szeretett volna egy szerencsés amatőr első áldozata lenni!

Giddon meglepődött: harcászatilag nulla értéke volt annak, amit Charlie művelt, viszont hatásosan lelassította a túlerőt.

– Hol a francban tanult lőni? Lőtér? Hadsereg?

– Serious Sam – válaszolt büszkén Charlie.

– Az meg mi?

A választ már nem hallotta, mert Charlie hosszú sorozatot megeresztve belelövöldözött a saját mondandójába.

Grigorii egy-egy lövést elengedve a trón mögé kísérte a három táskát cipelő Maximot. A trón faragott csatajelenettel díszített hátoldalán Maxim megnyomott egy dombormű-részletet, majd az egész trónus a széles talapzattal együtt lassan süllyedni kezdett. Maxim és Grigorii megkapaszkodtak a faragott kőben.

Al felfigyelt a dübörgő kőhangra. Először nem értette, honnan érkezik, ám aztán meglátta a süllyedő trónt és Maximékat.

– Honnan ismer ez ilyen titkokat? – tette fel hangosan a költői kérdést és Scarlett-nek kiáltott. A lány pár lándzsaütés és szúrás után tudott csak odanézni; Al szó nélkül a süllyedő trón felé mutatott.

– Hé! – kiáltotta Scarlett a közelben éppen két lövést leadó Charlie-nak. – A SZOBROK!

Charlie azonnal kapcsolt és tessék-lássék becélozta Maximékat. Meghúzta a ravaszt…

…és semmi nem történt!  A fegyver üresen kattant!

Charlie pingvinezve széttárta a karjait – fogalma sem volt, hogy ilyen gyorsan kiürül a tár.  Magyarázni próbált valamit, de ekkor valaki hátulról ráugrott és a kőpadlóra teperte.

Scarlett a lándzsát forgatva tartotta távol magától és Altől távol támadókat, de pár méterre tőlük Giddon szerencsésebb volt: még mindig maradt lőszere, így sakkban tudta tartani Maxim többi emberét.

Charlie sikeresen legyűrte a támadóját, de máris újabb kettő rontott rá. Erre egy koponyát rúgott a két férfi felé és ezzel éppen a legjobbkor sikerült pár másodpercet nyernie, ugyanis Giddon fegyvere is üresen kattant.

A trón teljesen lesüllyedt és lassú mozgással kőlapok csusszantak a helyükre, teljesen összezáródva felette és Atlantiszi Kard óriási, elpusztíthatatlannak hitt csontjai darabjaikra törve hevertek a kőpadlón. Az egykori, rettegett hódító sorsa végérvényesen beteljesedett.

Mivel főnöküket már biztonságban tudhatták, Maxim emberei vérszemet kaptak és újra ellenfeleikre rontottak. Charlie már alig kapott levegőt, de még odakiáltott Giddonnak:

– Segítsen Alnek! – lihegte. – Szerezzék vissza a szobrokat!

Giddon bólintott, a felé igyekvőkhöz vágta a fegyvert, majd futni kezdett Al felé.

Scarlett leütötte az egyik támadóját és már indult volna a társai után, amikor hatalmas árnyék vetült rá. Felnézett: karddal a kezében Hrotti magasodott előtte! A lány fölegyenesedett.

– Ahh, egy kolléga – mosolyodott el, majd megmarkolt egy ezeréves sarlókardot.

Hrotti minden figyelmeztetés nélkül lecsapott. Scarlett épphogy hárítani tudta, de következő mozdulatával cselesen visszavágott, kis híján megsebezve Hrotti bal combját. A skandináv sem tétovázott, erős csapások sorozatával támadott, de a lány ügyes mozgással kicselezte és több szúrást indított a férfi nyaka felé. Hrotti félrehajolt, majd egy vágáskombinációval hátrálásra kényszerítette Scarlettet. A kardok újra összecsaptak és hangos pengéssel, szikrát szórva folytatódott a küzdelem. Váltakozó sikerrel támadták egymást vagy védekeztek: Hrotti hatalmas, nyers erejét Scarlett ügyességgel és gyorsasággal ellensúlyozta.

Giddon közben odaért az egyre kifulladtabb Alhez.

– Giddon, NSA – nyújtott kezet a tudósnak.

– Wyman, ex-OETT.

Giddon keze megállt a levegőben.

– Az meg mi a halál?

– Oxfordi Egyetem Történelem Tanszék.

Kezet fogtak.

– El kell jutnunk, mondjuk… odáig – mondta Giddon, majd egy lefelé vezető, keskeny oldaljárat felé mutatott.

Scarlett gyorsan fáradt. Már nehezen tudta fürgeséggel ellensúlyozni Hrotti irdatlan csapásait, így lassan egy folyosó felé kellett visszahátrálnia.  Charlie látta a lány szorult helyzetét, egy térdeléssel legyűrte az utolsó támadóját és futva indult, hogy segítsen neki.

A lány időközben már a folyosón hátrált, ereje végképp elhagyta, észre sem vette, hogy pár méterrel a háta mögött, a hideg köveken sebes patakként folyik végig a fentről betörő forrásvíz. Zihálva féltérdre rogyott, már a karját sem tudta védekezésre emelni!

Hrotti ezt látva magasan a feje fölé emelte a kardját, a végső csapás bevitelére készült! A penge elindult lefelé, hogy lezárja a küzdelmet, de már nem sújtott le: hátulról Charlie érkezett és teljes erőből elrugaszkodva egyenesen Hrotti hátába bombázott. A szőke megtántorodott, egyensúlyát vesztve a meredek mellékfolyosón lefelé száguldó vízbe zuhant. Csodálkozó, az ismeretlen, sötét mélységtől megrémült arckifejezése volt az, amit Charlie utoljára látott – és a férfit egy pillanat alatt magával ragadta az áradat.

De a gyilkos vízicsúszda Scarlettet sem kímélte. Hrotti estében őt is a peremig lökte és bár a lány kardját kétségbeesetten a kövek közti habarcsba szúrta, az ezeréves penge azonnal eltörött – Scarlett is csúszni kezdett lefelé! Még sikerült elkapnia egy kiálló kősarkot és úgy tűnt, meg is tud kapaszkodni, ám ujjai lecsúsztak a nedves moháról. Charlie vetődött, hogy elkapja a lány csuklóját…

…de elkésett! Scarlett egyetlen sikoly vagy kiáltás nélkül tűnt el a dübörgő vízözönben!

Charlie teljesen átázva, még mindig segíteni kinyújtott karjával előre, hason feküdt a zuhatagban. De csak pár másodpercig. Aztán ellökte magát a kőtől és fejjel előre ő is becsúszott a mélységbe.

Giddon és Al a korábban lehullott köveket kerülgetve futottak a rossz állapotú, füstös falú folyosón. Mindenütt nagy tűz és gyilkos összecsapás nyomai vették körül őket, de csak néhány egykori harcos holttestét kellett átugraniuk. Egy beomlott oldalfolyosó mellett haladtak el: darabokra tört kövek hevertek mindenütt, a járatba erdei föld nyomult be. Al megállt és tanulmányozni kezdte a törmeléket.

– Ezt berobbantották? Az ókorban? – mondta, miközben az omladékot figyelte. – Ez meg…?

Giddon visszafordult és a tudós lábai elé nézett: teljesen hihetetlennek tartotta, amit látott, de abban biztos volt, hogy ami a földből kiállva csaknem hozzáér Al cipőorrához, nem az ókorból vagy még korábbról származott. Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov gyermeke, egy rozsdás AK-47-es géppisztoly jugoszláv M-70B1 változata volt az!

Scarlett félpercnyi száguldás után már ijedten, sikítozva csúszott lefelé a vaksötétben. Halálos rettegés bénította meg. A víz az arcába csapott, elvakította, megsüketítette és szinte meg is fojtotta, sikoltozása fuldokló köhögésbe csapott át. Közben kétségbeesetten próbált megkapaszkodni a semmiben, de az ujjai minden alkalommal lecsúsztak a nedves kőfelületről. Charlie nem sokkal mögötte száguldott, Scarlettet ugyan nem látta, de a hangját hallotta, így tudta, egyre közeledik hozzá – és remélte, hogy sikerül elkapnia, mielőtt még valahol lenn a piramis ismeretlen gyomrában szétkenődnének a köveken vagy örökre eltűnnének egy földalatti folyóban.

Scarlett a vízáradaton keresztül fényt látott felbukkanni, ám nem gondolkozhatott rajta sokáig, mert a következő pillanatban nagy erővel belecsapódott valamibe.

Hrotti volt az, aki az áradattal küzdve egy keskeny oldaljárat peremébe kapaszkodott kétségbeesetten. Az ütközés letaszította peremről, de még így sikerült elkapnia a lány lábát. Hrotti helyét átvéve most már Scarlett igyekezett az életét menteni. Kiabálva, halálra rémülten próbálta lerúgni a szőkét. A karja majdnem kiszakadt a helyéből, a körmei letörtek, ahogy a kőbe próbálta vájni őket, úgy érezte, pár pillanat és végleg eltűnik a pokoli mélységben.

Ekkor maga előtt nagymennyiségű vizet tolva újabb test érkezett és pontosan telibe találta Hrottit, aki ekkorra már a lány térdeinél húzta magát felfelé. Az ütközés után a skandinávnak még sikerült elkapnia Scarlett egyik lábfejét, de a vékony sportcipő szinte azonnal lecsusszant a lány lábáról – Hrotti menthetetlenül eltűnt a lefelé zúduló vízben!

Scarlett azonban még nem szabadult meg a lezuhanás veszélyétől: a másik lábába kapaszkodva most valaki más húzta őt lefelé.

– Tűnj már el! – kiabálta Scarlett és megpróbálta a terhet lerúgni magáról.

De hiába erőlködött, pár rúgást követően csak azt sikerült elérnie, hogy kezei még lejjebb csúsztak a peremről!

– Ne őrülj meg! – hallotta megmaradt cipője irányából a fuldokló kiabálást. – Én vagyok, az! CHARLIE! Le ne rúgjál!

– Akkor csinálj már valamit! – kiabált vissza Scarlett fuldokolva.

Charlie keményen küzdött azon, hogy a lány megmaradt cipője – vele együtt – ne jusson a párja sorsára!

– Akkor ne próbálj kinyírni! A tériszony megteszi helyetted is!

– Csináld már! – sikította Scarlett, mert érezte, ahogy merev ujjai egymás után engedik el a kőperemet.

Charlie válasz helyett elkapta Scarlett nadrágszárát, a lábaival próbált a falon megtámaszkodni, majd egy végső erőfeszítéssel felrúgta magát a levegőbe és…

…sikerült elkapnia az oldalfolyosó peremét! Kínlódva felhúzta magát és már ott feküdt biztonságban a folyosó kövén hasalva, amikor Scarlett megint elkiáltotta magát:

– Húzz már fel, az Isten áldjon meg!

Charlie kinyújtotta a karját és megragadta Scarlett csuklóját. A lány felnézett rá és elmosolyodott. A szemében azonban az életöröm mellett valami más is megcsillant. Mintha a bizalom és a viszontlátás öröme lett volna, gondolta Charlie, de lehet, hogy tévedett…

Fél perc múlva holtfáradtan, levegő után kapkodva feküdtek egymás mellett, a folyosó messzi végéből beszűrődő halvány fényderengésben. Scarlett mérgesen lerúgta magáról a maradék cipőjét, amit azonnal a mélybe rántott a dübörgő zuhatag.

– Szia, Scar – nyögte Charlie fuldokolva.

– Szia – lihegett vissza a lány. – Már meg sem kérdezem, hogy a francba kerültél ide.

– Ne is tedd!

Fáradtan, remegő térdekkel, nehézkesen segítették fel egymást, majd elindultak a fény felé.

Giddon kirángatta az AK-t a földből. A fém rozsdás, a farészei korhadtak voltak.

– Túl sokat kombinál. Nem ókori robbantás ez, Al. Csak boszniai háborús fegyver rejtekhely. Valami üreg lehetett ez fenn a felszínen, ami később a fallal együtt beomlott – mondta, majd félredobta a fegyvert és a kezeivel kezdett tovább ásni.

 Nem kellett sokat várni, kisvártatva egy tártáska, majd egy műanyagzacskóba csomagolt újabb AK került elő a földréteg alól.

Mindkettőt átnyújtotta Alnek, aki viszolyogva fogta meg, majd gyorsan a földre tette őket. Giddon tovább ásott és nemsokára egy vászonzsákot is sikerült kicibálnia a földből. Kinyitotta a zsák száját és belenézett.

– Hohó! Ez nagyot szól majd! – kiáltotta vidáman. – Egy ilyet mindig is ki akartam próbálni!

Al elképedve nézte, hogy széles vigyorral az arcán Giddon egy RPG-rakétavetőt és két rakétát húzott elő a zsákból!

Charlie és Scarlett végigbotladoztak a folyosón és mire a végéből nyíló terembe értek, a lezúduló víz hangja elcsendesedett a hátuk mögött – és a sokadik közös halálközeli élményük után végre lélegzethez is jutottak.

A terembe lépve egyikük sem csodálkozott azon, hogy újra mindenütt csontok és fegyverek, páncélok halmai között kellett sétálniuk. A falakon pedig hatalmas kardoktól származó mély vágásnyomok sebezték végig a tonnás kőtömböket.

Scarlett arrébb rúgott két sisakot, majd felemelt egy kerek pajzsot.

– Figyelted? – kérdezte és Charlie felé fordította.

Charlie figyelmesen végignézett rajta

– Ja, tisztára olyan, mintha spártai lenne – válaszolta. – De azért valamennyire eltér a klasszikustól.

– De hogyan? Hogyan kerültek volna ide spártaiak? Sehol sincsen semmiféle feljegyzés arról, hogy valaha is ezen a területen harcoltak volna!

– Lehet, hogy nem is spártaiak voltak? – vonta meg a vállát Charlie tanácstalanul.

Felemelt egy kardot a földről és suhintott vele párat. Scarlett letette a pajzsot, a sarokban felhalmozott kisebb tárgyak kupacához lépett és turkálni kezdett a halomban.

– Spártaiak! – kiáltott fel Charlie mély hangon két suhintás között, mire Scarlett ijedten összerezzent. – Ma este a pokolban vacsorázunk!

– Jól vagy? – kérdezte a lány és felállt. – Indulnunk kéne, ne szövegeljük el az időt!

– Állat! A leglátványosabb szandálfilm, amit valaha láttam.

Scarlett visszafordult a halomhoz – a kíváncsisága nem engedte tovább menni. Charlie-nak háttal guggolva válaszolt, miközben tovább turkált:

– Az lehet, de tele van pontatlanságokkal: a spártaiak köpeny nélkül harcoltak, mellvértet viseltek, nem kockahasat és Xerxes is…

– Jól van, jól van, mi most a 300-ról és nem egy Discovery Channel-filmről beszélünk.

Scarlett befejezte a matatást és újra visszafordult:

– Ha jó spártai filmet akarsz látni, nézd meg a Hősök hajnalát!

Charlie a kard súlyát méregette, majd újra hadonászni kezdett vele.

– Mostanában nincs kivel moziba mennem.

– Jól van, jól van. Induljunk már.

– Mi a nagy szám benne? Mármint a Hősök hajnalában?

– Romantika, csata, hősiesség, nem lassítás-gyorsítás és fröcsögő vér…

– Oké, oké! Majd beszerzem DVD-n – bólogatott Charlie. – Ha nem felejtem el!

– Nézd! – emelte fel a hangját Scarlett.

Charlie mérgesen felé fordult:

– Most mondom, hogy megszerzem…

Scarlett megfordult…

…és Charlie meglepetten elhallgatott: egy ősi, rézből készült, mai mobiltelefonra hasonlító tárgy feküdt Scarlett tenyerén.

– Higgyen a lánynak – hallottak egy mély hangot a hátuk mögül. – Nekem is az a kedvenc filmem.

Az ajtóban Maxim tornyosult, előtte pedig Grigorii állt lövésre készen rájuk célozva.

– Mondják, nem szeretnék tudni, mit is keresünk itt? – firtatta Maxim barátkozó hangon és kíváncsisága őszintének tűnt. – Nem szeretnék megnézni, hogy mi is rejtőzik valójában a kapu mögött?

– A kapu mögött? – kérdezett vissza szinte egyszerre Charlie és Scarlett.

Maxim odalépett hozzájuk és elvette a lány tenyeréről a „mobil”-t.

– Ezt adjuk vissza a tulajdonosainak – mondta. – Még hiányolnák.

Maxim félreállt és előzékenyen mutatta az utat, Grigorii pedig az udvariasságot fegyvere csövével is nyomatékosította.

– Csak nyugi – mondta Charlie, ahogy odébb tolta a bordáit bökdöső fémet.

Némán haladtak végig a foloysón, majd egy ajtónyíláson keresztül hatalmas terembe érkeztek. A mennyezet legalább öt méter magasan húzódott, csupasz, dísztelen, húsz méter hosszú falak határolták a helyiséget, amit rejtélyes fény világított meg halványan.

 A csata nyomai itt nem tűntek olyan látványosnak, mint a piramis más részein, kevesebb volt a holttest és a rom, bár a falakat égett lövésnyomokra hasonlító szennyeződések tarkították. A termet gigászi kőkapu zárta le, előtte törmelékhalom, amin két óriási, fegyveres csontváz hevert.

Scarlett előre mutatott és ekkor Charlie-nak is feltűnt: a kapu melletti falon egy méter átmérőjű, kör alakú dombormű díszelgett. Igen, teljesen olyan volt, mint a Hammond által a textilszalvétára firkantott ábra: körkörös és sugár alakú vájatok sűrű hálózatából állt.

Ahogy a kapu felé haladtak, oldalt kőbe vésett vakablakokat pillantottak meg. Ismeretlenek mindegyikbe kisebb-nagyobb használati tárgyakat helyeztek. A furcsa kiállítás darabjainak egy része láthatóan megsérült a csata folyamán, ám maradt pár darab, ami jó állapotban megmaradt. Maxim az egyik, üresen maradt ablakba helyezte a „mobil”-t, Charlie és Scarlett pedig csodálkozva bámulták a többi tárgyat. Nyilvánvalóan évezredekkel ezelőtt kerültek oda, mégis mai, modern alkotásoknak, technikai fejlesztéseknek tűntek. Az egyik egy apró arany repülőt, egy másik kezdetleges mikrochipet formázott, a harmadik pedig, mintha a DNS-lánc egy darabját ábrázolta volna.

Charlie kíváncsian közelebb lépett, ám Grigorii a fegyverével visszatessékelte őt Maxim mögé.

– 1941-ben, a svájci Alpokban egy csaknem három és fél méteres, bronzpáncélt viselő csontvázat találtak. Egyesek valami idegen űrhajósnak véltek – kezdte Maxim minden előzmény nélkül; előttük sétált, mintha jó házigazdaként vezetné körbe vendégeit a birodalmában. – Tudományos vizsgálatokra Berlinbe szállították a mellette heverő, ismeretlen rendeltetésű eszközökkel együtt. Számos fotót, jegyzetet készítettek róla, de mondanom sem kell, a háború alatt mindnek nyoma veszett. Korábban, még 1936-ban a Fekete-erdőben egy másik, állítólagos UFO-leszállást jegyeztek fel. A tárgyi és írásos bizonyítékoknak később szintén nyoma veszett. Úgy hírlik, nem véletlenül! Bárhogy is történt, attól az időponttól kezdve a kívülállók számára titokzatos módon a Harmadik Birodalom technikai-tudományos-szellemi szinten óriási fejlődésnek indult és rövidesen készen állt arra, hogy az uralma alá hajtsa az egész világot. És mi történt a titokzatos jegyzetekkel, tudományos eredményekkel, tárgyi bizonyítékokkal? Azt mondják, a végső órákban Hitler parancsára mindet elrejtették. Mégpedig egy osztrák alpesi tó feneketlen mélyére.

 Megérkeztek a kőkapuhoz. Senki nem szólt egy szót sem, mindannyian a következő lépést vagy mondatot várták. Maxim azonban szünetet tartott. Szinte vallásos áhítattal tekintett a kaput alkotó, a padlótól mennyezetig nyúló két hatalmas kőlapra. Furcsa módon dísztelenül, egyetlen, rájuk vésett ábra vagy festett kép nélkül zárták le a terem falát.

Maxim lassan végignézett az irdatlan kőkapun.

– Szinte minden ismeretem megvolt már erről a piramisról – mondta elgondolkodva. – Szinte minden. Tudtam a pontos helyét, ismertem a lejutás módját, azt, hogy mit találok majd idelent.

– És mit talál? – vágott közbe Scarlett.

Maxim rámosolygott:

– Nemsokára meglátja, macskalány.

– Honnan vannak magának ilyen ismeretei? – kérdezte Charlie.

– Az elődeim igen alapos munkát végeztek és én is számtalan tárgyat, anyagot begyűjtöttem. Virágzó üzleti és bizalmas személyi kapcsolatokat építettem ki a világ minden táján a társadalmi, tudományos élet nagyjaival, politikusokkal, egyházi funkcionáriusokkal. És elmondhatom, hogy olyan iratokra van rálátásom és olyan információkat birtokolok, amikért a legtöbb tudós – legyen az történész, csillagász, fizikus vagy bármi más – még az anyját is élve elásná értük, ha az lenne az ára. Az egész családját meg mellé temetné.

– Te beteg vagy, öreg – mondta Charlie.

– Azt hiszik, hogy… vegyük például mondjuk a katolikus egyházat. Azt hiszik, hogy a pápának nincsenek olyan, ezer-ezerötszáz éves titkos iratai, amik alapjaiban rengetnék meg a világot? Majd meglátják! Ha nemsokára megnyitják a vatikáni levéltárat, biztosak lehetnek abban, hogy sok érdekes dologra derül majd még fény!

– Na, ebben az egyben egyet értünk – válaszolta Scarlett. – De semmi másban!

– Csak hogy visszatérjünk az eredeti témánkhoz: tudják, mi hiányzott a teljes sikerem eléréséhez? A három kulcs! – folytatta Maxim és intett Grigorii-nak, aki egymás után kinyitotta az angyalszobrokat rejtő táskákat.

– Három kulcs – ismételte Charlie suttogva.

– Mostanra azonban – köszönet, hogy segítettek –, már azokat is sikerült megszereztem. De egy problémám még maradt: nem tudom, mi a szobrok pontos funkciója és hogyan kell felhasználnunk őket. Mivel maguk belemásztak az ügybe és ez nem kevés kárral járt a számomra, gondolom, vannak olyan okosak, jól informáltak, hogy besegítsenek.

– Miért tennénk? – kérdezett vissza Charlie.

– Tudományos kíváncsiságból?

– Az már elmúlt – csattant Scarlett hangja. – Még odafent, a hegyek között.

– Hát akkor ezért… – válaszolt Maxim és Grigorii-ra nézett.

Az egy rövid, de gyors lövéssorozatot eresztett meg feléjük. A lövedékek közvetlenül Charlie és Scarlett mellett pattogtak.

– Ha nem hajlandóak – folytatta Maxim nyugodtan –, majd a két barátjuk megteszi… Előbb-utóbb úgyis a nyomukra akadunk. Innen hová tudnának menekülni?

(folyt.)