A lakást egy régi raktárépület felújított emeletén alakították ki. A hatalmas alapterületet csak növelte, hogy a sötét, ipari ablakokat kibontották és a helyükre kirakatnyi üvegtáblákat építettek be, hogy mindenkor bő fény juthasson az egybenyitott helyiségekbe. A sarkokban, a bútorokon, az ablakok közelében, mindenhol virágok és szobanövények tucatjai zöldelltek, szivárványszínbe vonva a százévesnél is idősebb téglákból felhúzott falak között megteremtett, élettel teli otthont.

Ezt a melegséget és lágyságot némileg tompította az a számtalan kard, páncél, pajzs, lándzsa, szekerce és más egyéb fegyver, amelyeket szakértő szemmel válogattak össze a világ minden, hadak által taposott tájáról: volt itt teljes spártai és szamuráj fegyverzet, a középkori lovagi vasak mellett jól mutattak a vikingek falra akasztott pajzsai és jól megfértek a dél-amerikai maja vagy a fekete afrikai harcosok kardjaival, fegyvereivel is.

A gyilkos szerszámok mellett jópár film sokkal ártalmatlanabb, bekeretezett poszterének is jutott hely a falakon. Akár Ázsiában vagy Európában gyártották ezeket a produkciókat, közös jellemzőjük volt, hogy hőseik bosszúra szomjazva vagy a szegények és elesettek oldalán mindannyian kardot forgattak az igazságtalanság elleni harcukban. Az Alain Delon-féle A fekete tulipán vagy akár A rettenthetetlen filmplakátjának társaságában az igazi különlegességekre vágyók élvezhették mondjuk a Ninja in the Deadly Trap vagy a Ninja in the Dragon’s Den távol-keleti poszterét is.

De a lakó további meglepetést is tartogatott a belépők számára: az egyik sarokban hatalmas, de a nagy térben szinte elvesző, speciálisan megépített, sósvizes akváriumban a tengerimacska-alakúak csoportjába tartozó két halkülönlegesség – a Chimaera panthera és a Hydrolagus mirabilis – példányai úszkáltak. A leginkább miniatűr cápákra emlékeztető, barnás árnyalatú élőlények a tengerek sötétségében, 300-1000 méter mélyen éltek, mielőtt egy nagyon kedvező barterüzlet keretében ide, ebbe az otthonba nem kerültek. A tulaj a dél-amerikai őserdőket járva jutott be egy addig mindenki elől rejtve maradt inka templomromba és az onnan szerzett és kicsempészett csecsebecséket cserélte el japán műgyűjtő ismerősével. Ennek fejében a férfi a szigetországból egyenesen a küszöbig szállíttatta a tucatnyi halat rejtő, állandó mélytengeri nyomást biztosító, háromszáz literes, speciális akváriumot.

 Mindezeket leszámítva a raktárlakás teljesen átlagos volt, a modern, de nem túlságosan hivalkodó konyhai berendezés és a lépcsőzetes félfallal leválasztott hálószoba, valamint a nappaliként szolgáló többi terület bútorai és apró, ízléses tárgyai arról árulkodtak, hogy bár lakójuk nem túl hivalkodó életet él, azért van érzéke és persze pénze is az élet apró örömeihez.

Halk, nyugodt zene töltötte be a teret, végigsuhant a növények és fegyverek között, tett egy kört az akvárium körül, majd elért a fürdőszobáig. De a rózsából zubogó víz már nem engedte, hogy a dallamai eljussanak a fürdőkabinban zuhanyzó alakig. Formás, sportos testének formái átsejlettek az üvegfalakat beborító párán, csakúgy, mint hosszú, kiengedett haja, ami szinte a fenekéig érve nedvesen tapadt a hátára.

A konyhaasztalon lévő laptop monitora hirtelen életre kelt és kardpárbaj fémcsengéses hívóhangjával jelezte, hogy bejövő videóhívás érkezett. Az éles, pengő zaj végigvisszhangzott a szobában.

A víz zuhogása váratlanul befejeződött, nyílt a zuhanykabin ajtaja és a kiáramló tejfehér párából kilépett Scarlett és egy puha frottír fürdőköpenyt vett magára. Amíg a laptophoz ért, hosszú haját a köpeny kapucnija alá tekerte, belekortyolt az asztalon gőzölgő teájába, majd egy gombnyomással fogadta a hívást.

– Helló, Ed! – mondta a képernyőn megjelenő arcnak: az afro-amerikai férfi volt az árverésről.

– Szia, Scarlett – válaszolta F’lassa mosolyogva. – Van egy jó hírem és egy rossz. Melyiket szeretnéd előbb?

– Legyünk pozitívak – mosolygott a lány két újabb korty gyümölcstea között.

– A jó hír, hogy nemsokára meglepetést kapsz, talán egy-két óra múlva kopogtatnak nálad. A rossz pedig az, hogy feleslegesen törted magad Bécsben. A megszerzett kard tévedésnek bizonyult.

– Nem azt hoztam el, amit kellett volna? Hamisítvány volt? – Scarlett meglepettnek tűnt: kardügyben sosem hibázott; legalábbis eddig. – Vagy talán mindkettő?

– Egyik sem. De nem is az eredeti Attila-kard volt, csak általában az alatt a név alatt emlegetik még a tudósok is. Van némi pozitívum a dologban, mégpedig az, hogy legalább megelőztük az ellenlábasokat.

– Épphogy…

– De a lényeg: ezt a bécsi dolgot most felejtsd el, mert újabb feladatunk adódott! Vissza kell majd utaznod Európába és a következő úticélod is van a közelben, Bécs szomszédságában. Csak a határ túloldalára kell majd átmenned.

Scarlett érdeklődéssel hallgatta F’lassa szavait, miközben a teásbögrét forgatta a két tenyere között. Bár sosem volt fázós fajta, a porcelán melegsége kellemesen bizsergette a bőrét.

– Egy gyors kiruccanás?

– Igen. A napokban ősi fejedelmi sírt ástak ki egy folyóparton. A koporsóban kéne egy kicsit körülnézned. Küldöm az anyagot!

Scarlettnél megszólalt az ajtócsengő.

– Egy pillanat, valaki csengetett.

– Addig küldöm az anyagot – szólt F’lassa és Scarlett gépe megkezdte a letöltést.

A lány az ajtóhoz futott és kinyitotta. Egy csomagfutár állt ott, hosszúkás, bélelt dobozzal a hóna alatt. Ahogy meglátta Scarlettet, széles mosolyra húzódott a szája.

– Ismét egy kard formájú csomag, Miss Lycia.

Scarlett félreállt, a futárfiú pedig belépett, majd a szállítási papírokkal kezdett el babrálni.

– Szépen mutat majd a gyűjteményében és… – próbált társalogni, de Scarlett szándékosan nem vette a lapot.

– Remélem… – vágta el a lány a társalgás fonalát.

– Tudja, én is kedvelem ám a szép, régi fegyvereket… – próbálkozott újra a szállító, de Scarlett gyorsan alá is írta az össze dokumentumot; papírok vissza, kardos doboz el és szelíden tessékelte is kifelé a fiút.

Az persze nem tágított:

– Ez közös bennünk, tudja… És talán...

– Igen, igen, Donald, biztosan jól el tudnánk majd egyszer cseverészni a dologról – és mielőtt még a fiú újra belekezdhetett volna, Scarlett gyors mozdulattal bezárta az ajtót.

Egy kis tőrrel, amit talán még D’Artagnanék használhattak anno végigvágta a doboz oldalát, kibontotta a védőburkolatot, majd óvatosan, nagyon óvatosan kivett belőle egy kiváló állapotban lévő, középkori nindzsakardot. Szája elégedett, büszke mosolyra húzódott, mintha az icipici, szemefénye kisgyerekét mutogatná a legjobb, de az irigységtől elsárgult barátnőinek. Pár gyors szúró- és vágó mozdulatot tett a csillogó pengével. 

A letöltés végét jelző halk pittyenés visszarántotta őt a képzeletbeli harcmezőről.

– Na, mi az, ennyi ideig hanyagolsz egy acéldarab miatt?  – halla F’lassa hangját.      

Felmutatta a fegyvert a kamerának és közelebb hajolt ahhoz.

– Ez Hattori Hanzo kardja! – súgta a lány átéléssel. – Egy igazi mestermunka!

– Ha ez így van, lássuk hát a te következő mestermunkádat! Minden fontos infót, adatot és segítséget megtalálsz az átküldött cuccok között.

– Köszi, Ed! Belevetem magam a melóba. Majd kereslek, ha végeztem vagy gondom akadna.

– Olyan neked nem nagyon szokott lenni.

– Egyébként, honnan tudtad, hogy most fogom megkapni a kardot?

– Nekem is megvannak a privát kapcsolataim, kislány…

Scarlett bontotta a kapcsolatot és a monitor elé ült. Egy kattintással megnyitotta a kapott mappát és egymás után nagymennyiségű fotó, műholdfelvétel és beszkennelt újságcikk nyílt meg előtte. Találomra rákattintott egyre-kettőre: a Tisza-folyó magyarországi szakaszának egyik ágát látta a levegőből fotózva; a következőn egy hatalmas fűzfa mellett, az elterelt folyómederben régészcsoport munkálkodott, majd a vezető régésszel egy szaklapban lehozott interjúba olvasott bele.  A pár mondat és a képek ismerős legendát elevenítettek fel előtte. Szinte látta maga előtt a történelemkönyvekből ismert temetést, a hatalmas tömeget, a gyászoló hunok ezreit, ahogy körbeveszik a később folyóba temetett hármas koporsót. Tudta, hogy a bécsi akcióval még nem búcsúzott el végleg a történelem egyik leghíresebb, leghírhedtebb alakjától.

– Még egy Attila-kard? – tette fel a kérdést csak úgy magának.

A bögréért nyúlt, belekortyolt a kihűlő teába, majd belemélyedt a F’lassa által küldött anyagba.

(folyt.)