A hotel főbejárata előtt autók fékeztek. Egy középkorú amerikai házaspár épphogy félre tudott ugrani előlük, még a utazótáskáik is majdnem odalettek, de az utolsó pillanatban sikerült elkapniuk azokat a csikorgó kerekek elől.

Az ajtók kinyíltak, majd Maxim, Hrotti és féltucat emberük szálltak ki az autókból. A tömegben Grigorii haladt feléjük, félretolva a felháborodott amerikai nyugdíjasokat.

– Még bent vannak – mondta röviden, majd választ sem várva elindult visszafelé, a hotel halljába.

A többiek szó nélkül követték. Az amerikaiak pedig jobbnak látták, ha nem most hozakodnak elő a problémáikkal.

 

Scarlett fürdőköpenyébe burkolózva, vizes bikinijével a kezében végigsétált a folyosón és már az ajtaja előtt állva a mágneskártyáját kereste, amikor észrevette, hogy szemközt, Charlie és Al szobájának az ajtaja félig nyitva áll. Kíváncsian közelebb lépett és a küszöbről – nehogy odabenn észrevegyék –, bekukkantott. Al a külső szoba közepén állt és hevesen gesztikulálva magyarázott, míg Charlie előtte az ágy szélén ült és az előadást figyelte.

A lány már lökte volna be az ajtót, amikor a szeme sarkából hirtelen mozgást vett észre az addig teljesen néptelen folyosó végében. Odanézett… és gyorsan, óvatosan behátrált a szobájába. Behúzta az ajtót és a keskeny résen kifelé kukucskálva figyelte a folyosón sétáló tagbaszakadt, szőke fickót. Már többször is összefutott vele – úgy emlékezett, Hrotti a neve és biztosan tudta, hogy egészségesre ártalmas a kezei közé kerülni.

Scarlett újra kisunyított: Hrotti a folyosó másik végében vizsgálgatta az ajtókat. Éppen háttal állt, ezért Scarlett kilépett a folyosóra, hogy átsurranjon Charlie-ék szobájába. Ekkor egy újabb, majd utána egy harmadik fickó is feltűnt és elindult Hrotti nyomában. Scarlett-nek valamilyen más megoldást kellett kitalálnia ahhoz, hogy figyelmeztesse a másik szobában lévőket.

– Charlie! – suttogta óvatosan, nehogy a visszhangos folyosón meghallják. – Charlie!

Semmi válasz.

– Charlie! Charlie! – ismételte Scarlett, de a 42-es szobából most sem reagáltak.

Még két újabb, nagydarab férfi jelent meg a lift irányából – milyen konditeremből szerzik be ezeket a tenyésztett egyentesteket? – futott át az agyán –, ám az újonnan érkezők már nem követték Hrottit: egyenesen Scarlett irányába indultak!

A lány nem próbálkozott tovább. Négykézláb visszamászott a szobájába, a táskájából kikapta a hajszárítóját és már ismét az ajtóban lapult. A két pasas az első ajtókat próbálgatva már csak öt-hat méterre voltak tőle. Scarlett áthajította a hajszárítót, ami szerencsétlenségére nagyot koppant a félig nyitott ajtón, majd eltűnt Charlie-ék szobájában. A két kutakodó felkapta a fejét a zajra, mire Scarlett visszahúzódott a szobájába. De már késő volt! Két másodperc múlva pólóban és rövidnadrágban Charlie viharzott ki a folyosóra!

– Mi a franc…! – kezdte volna dühösen kiabálva…

És ekkor észrevette a férfiakat – ők is azonnal felismerték Charlie-t, hiszen csak pár órája lógott meg előlük a Tisza-parton.

– Hrotti! Meg van a gyerek! – kiáltott hátra az egyikük.

Hrotti feléjük fordult a folyosó másik végéről.

– ELKAPNI! – söpört végig hangja a folyosón.

– A picsába! – válaszolta Charlie és visszaugrott a szobájába.

Már nem láthatta, ahogy az üldözők meglódulnak feléje, de Scarlett vele ellentétben nem ijedt meg: amikor a legelső támadó már majdnem a szobájuknál tartott, a lány kiugrott a folyosóra és fellökte a férfit.

– Itt van mind! – kiáltott hátra a társa és Scarlett-re vetette magát.

Még egy fickó csatlakozott hozzá, de arra egyikük sem számított, hogy a karcsú lány egy szál fürdőköpenyben, a zsebéből előkapott vizes bikinit lóbálva felveszi a ellenük küzdelmet.

– CHARLIEEEE! – kiáltotta Scarlett, miközben kiosztott néhány pofont, hasba rúgta az egyik támadót, a másikat pedig a bikinifelsője súlyos csapásaival meghátrálásra kényszerítette.

Charlie hallotta Scarlett hangját, de éppen azzal foglalatoskodott, hogy az angyalszobrot egy szállodai törülközőbe csavarva a táskájába süllyessze. A hátsó részben Al már megint a jegyzeteket bújta, amikor Charlie beviharzott.

– Mi a fene történt? – nézett fel a tudós, épp akkor, amikor a folyosóról irdatlan csörömpölést hallatszott be.

Charlie talpra rántotta őt.

– Tűnjünk innen!

Al papírlapokkal a kezében tétovázva állt. Charlie felmarkolt egy halom teleírt lapot és elkezdte azokat begyömöszölni a zsákjába. A folyosón újabb, kétségbeesettebb kiáltás visszhangzott:

– CHARLIEEEEEEE!

Al kapcsolt és gyorsan Charlie segítségére sietett – amilyen gyorsan csak tudta, minden anyagát a zsákba gyömöszölte.

A folyosón Scarlett egyre szorultabb helyzetbe került. Önvédelmi fürdőruciját már elvesztette és vagy féltucatnyian tolongtak vele szemben, hogy elkapják. De éppen ez volt a szerencséje, támadói ugyanis egymást hátráltatták az egyre egyenlőtlenebb küzdelemben. Scarlett nekiesett a fal mellé állított kisasztalnak, majd ahogy támadói újult erővel feléje lendültek, felkapta az asztali lámpát és Hrotti emberei közé hajította – főnökük a háttérből figyelte, ahogy három szekrényhátú alkalmazottja összeesik. A lány nem adta könnyen!

A meglepő húzás csak egy másodperces előnyhöz juttatta Scarlettet, két kéz már meg is markolva a fürdőköpenyét, hogy a falhoz kenje a ruganyos testet. A lány alig kapott levegőt a kemény ütéstől, de szerencsésen a talpára érkezett és két gyors rúgással sikerült is kiszabadítania magát – csupán az jelentett némi problémát, hogy a fürdőköpenye az erős markok szorításában maradt!

Charlie teletömött zsákkal, Alt maga előtt terelgetve sietett kifelé a szobából, amikor valaki beesett az ajtón. Ijedtükben mindketten hátrahőköltek. Az illető alig kapott levegőt, nedves, kibontott haja a vállára omolva épphogy eltakarták ruganyos melleit. Az oldalát karmolásszerű, tigriscsíkokra emlékeztető vonalak borították, de mindezeket leszámítva teljesen meztelen volt – és ezt Charlie és Al is nagyon jó láthatták.

– Kösz az eddigi segítséget! – zihálta Scarlett szájukat tátó társainak.

Al kezéből néhány lap a földre hullott.

– Öööö… izé… – fejtette ki Charlie, miközben Scarlett két tenyerével takarta el a testét.

– Pólót! – utasította Charlie-t..

Charlie engedelmeskedett. Gyors mozdulattal lekapta a pólóját annál is inkább, mert kintről hallani lehetett a nyögve feltápászkodó támadók zaját.

– Kéne egy kis kondi – mondta Scarlett, majd kikapta a kezéből a pólót, magára húzta, majd a földről a papírjait szedegető Alt kilökte a folyosóra.

Charlie az ágyról még felmarkolta a tárcáját, aztán ő is követte az időközben már a folyosón loholó lányt és a tudóst.

Hrotti emberei azonnal utánuk vetették magukat – és ezzel rövid sprint kezdődött a folyosó végén álló liftek felé. Charlie lehagyta Alt, aki megbotlott a szőnyegben és akkorát esett, hogy végigvisszhangzott az egész szinten. Charlie visszafordult és talpra rántotta a nadrágjánál fogva, amit persze a ruhadarab bánt – az egész hátsó része az ülepétől kezdve majdnem a térdéig leszakadt. Pár lépéssel üldözőik előtt rohantak és Charlie-nak sikerült lélegzetvételnyi előnyt szereznie, miután kisasztalokat és cserepes virágokat borogatott a káromkodó izomemberek elé.

Scarlett elérte a liftet és folyamatosan nyomkodni kezdte a hívógombot.

Néhány lakó kidugta a fejét a szobájából, ám ahogy az üldözést és a résztvevőit megpillantották, úgy gondolták, inkább tovább nézik a délutáni tévéműsort, bármilyen dél-amerikai sorozat is legyen az.

A liftajtó végre kinyílt!

Scarlett már benn is volt és Charlie-nak Alt cibálva sikerült beesniük melléje. A lány most a belső gombot nyomkodta észtvesztő gyorsasággal. Az üldözők már csak hat lépésre voltak… már csak ötre… de az ajtó nem záródott be! Négyre… háromra… Scarlett ujja már szinte beletört a nagy akarásba… A támadók szemében gyilkos káröröm villant… Két lépés… és…

…a liftajtó egy véget nem érő pillanat után végül bezárult és megmentette őket – legalábbis egy szusszanásnyi időre!

A sor végén futó Hrotti berúgta a lépcsőházba vezető faajtót és a támadók futva elindultak lefelé.

A liftben kellemes dallamú, fülbemászó zene szólt halkan. Ahogy mindhárman lihegve, remegő térdekkel álltak a liftajtóban a muzsika Alt – maga sem tudta, hogyan jutott eszébe – egy gyermekkori dalra emlékeztette, amit annak idején még a nagymamája énekelt neki elég sűrűn, amikor elesett a biciklijével vagy más módon törte össze magát. A dal szövegét már régen elfelejtette, de a megnyugtató érzésre még emlékezett.

Al hátrafordult. Mögöttük strandcuccokkal felpakolt család álldogált: az apa egy másfél év körüli kislányt szorított magához elfehéredő ujjakkal, még felesége két, öt év körüli, búvárszemüvegben, pipával, hatalmas, rikító színű vízipuskával felszerelt kisfiú kezét markolta óvó aggódással. Al rájuk mosolygott, mire az asszony arrébb húzódott a fiúkkal és rettegő tekintettel nézett végig rajtuk: Charlie félmeztelenül, egy szál rövidnadrágban állt ott, Al ingben ugyan, de egy szétszakadt ülepű nadrágban, ami alól kilógott bokszeralsója, köztük Scarlett, aki csupán Charlie szürke, a fenekét épphogy eltakaró pólóját viselte. Egyedül Al lábán volt cipő, de abból is csak a jobbos, mert a másikat az eséskor elhagyta. Charlie-nak és Scarlett-nek még ez sem jutott: mezítláb tapicskoltak a lift hideg padlóján.

– Sikerült megfejtenem az egész rejtélyt – mondta Al váratlanul, mire Charlie és Scarlett csodálkozó arckifejezéssel egyszerre fordultak felé. – Kellemes történet. Van benne engedetlenség, bűn, halál, vér és… hmm, vérfertőzés is.

Az apuka még szorosabban ölelte magához a kislányát.

Az egyik kisfiú a vízipuskája csövével kíváncsian megemelte Scarlett fenekén a pólót, mire az anyja rácsapott a kezére. A liftajtó hangtalanul félresiklott.

Maxim a hotel előterének közepén állt, mobillal a kezében.

– A liften? De melyik liften? – kérdezte a vonal végén lihegve lefelé rohanó Hrottitól.

A liftajtóban óvatosan kikukkantva Charlie, Al és Scarlett feje jelent meg. Gyorsan körbekémleltek. A hallban tucatnyi szállóvendég között Maximot, Grigorii-t és még három emberüket pillantották meg.

– Túl távol parkolunk – súgta Charlie. – Szerzek egy kocsit.

Scarlett kezébe nyomta a szobrot rejtő, papírokkal teletömött hátizsákot, majd a következő pillanatban megiramodott a főbejárat irányába. Szándékosan Maxim és emberei közelében futott el, hogy kiszúrják őt, de azért nem olyan közel, hogy el is kaphassák. Persze azonnal észrevették és kiabálva, a turistákat félrelökdösve a nyomába eredtek. Csak Maxim és Grigorii maradtak a helyükön.

Scarlett Allel a nyomában kilopakodtak a liftből és a kavarodást kihasználva, az emberek közé vegyültek és lassan követték a Charlie után rohanókat.

Charlie közben eljutott a nagy, automata forgóajtóig és pár pillanat múlva már kint is volt a hotel előtt. Ahogy a három fickó loholva belépett, gyorsan visszafordult és rátenyerelt az üvegre. A biztonsági mechanizmus azonnal megállította a forgó mozgást és ezzel pár másodperces előnyt biztosított Charlie számára.

Scarlett és Al észrevétlenül elhaladtak Maximék mellett és már csak pár lépésre jártak a kijárattól, amikor Hrotti a lépcsőházból kirontva azonnal kiszúrta őket.

– Ott vannak! – kiáltotta és Scarlették ismét sietősre vették a dolgot.

– Al, mit is mondott az előbb? – kérdezte Scarlett lihegve, miközben a vendégek közt futva felkapott egy kisebb bőröndöt és Hrottiék felé hajította. – Ha jól értettem…

Nem talált! De a továbbpattanó bőrönd kevés híján leverte a lábáról Maximot.

A hotel előtt Maxim négy autója parkolt, három sofőr a motorházra dőlve cigizett és beszélgetett, negyedik társuk a kocsijában ülve mobilján a Facebookot böngészte.

Három lihegő üldözőjével a nyomában Charlie rohant feléjük – szinte el sem kerülhette volna a két Fordot –, aztán nagy csattanással fennakadt egy hirtelen kicsapódó autóajtóban. A Hrotti kocsijában ülő, antidohányos és szemfüles sofőr kiugrott, hogy elkapja a szökevényt, ám egy csikorgó gumikkal megfaroló kék Seat majdnem mindkettejüket elsodorta. Így jobbnak látta, ha nagyot vetődve hátrébb keres menedéket. Mire feleszmélt, hogy nagyot hibázott, Charlie már be is vágta magát az üresen maradt volán mögé, indított és padlógázzal, kipörgő kerekekkel elszáguldott.

Charlie egészen a parkolót szegélyező bokorsor végéig repesztett, ott gyors fordulót vett, behajtott a parkoló egy másik utcácskájába és visszafordulva célba vette a hotel forgóajtaját. A többi három autó és a kifulladt gyalogos üldözők is a nyomába eredtek.

Scarlett és Al lihegve léptek ki a forgóajtóból.

– Éppen azt kezdtem el, hogy… – kezdte el Al.

– Hol ez a hülye? – fojtotta belé a szót Scarlett, miközben tekintetével Charlie-t kereste.

Ekkor fékezett le előttük Maxim egyik autója. Scarlett már vonszolta volna arrébb Alt, hogy tovább meneküljenek, amikor kivágódott a SUV jobb első ajtaja. Charlie vigyorgott a volán mögött.

– Egy gyors menet, kislány? – kérdezte.

– Hülye! – hagyta rá Scarlett és már bent is voltak a hátsó ülésen.

– „Tűz, Csucsu!” – kiáltotta Charlie és padlóig nyomta a gázpedált. – Mi van? Abban a magyar zsarufilmben volt! Számít, mit jelent?

Az autó megugrott, mire a nyitva maradt első ajtó lekaszált kettőt Maxim odaérkező emberei közül.

– Köszi! – kiáltotta Charlie hátrafordulva, ahogy az ajtó visszacsapódott.

Kihajtott a parkoló kocsik közt, a padkákon, pázsiton és bokrokon keresztül vágta le az utat – próbált kiszáguldani a parkolóból.

Al és Scarlett a majrévasat markolták elfehéredő ujjakkal, miközben a rázkódás ide-oda dobálta őket az ülésen. Az autó az utolsó, a forgalmas, keresztező főúttól elválasztó padkán ugrasztott át, amikor a padlóról váratlanul egy értéktáska emelkedett fel közöttük. Mindketten meglepetten nézték, ahogy a táska, mintha lassított felvételen látnák, lassan visszaereszkedett, majd egyet pattanva megint megjelent közöttük.

Maxim emberei lihegve maradtak le mögöttük. Az üldöző autók azonban nem adták fel: letarolt bokrokat, életüket mentő gyalogosokat és meghúzott, összeroncsolt személyautókat maguk mögött hagyva még mindig a nyomukban jártak.

Charlie megcélozta a többsávos utat, visszakapcsolt és gázt adott. Az üldöző autók egyike lemaradt, ahogy beleütközött egy óvatlanul kitolató régi Skodába, de a másik mindenen átgázolva tartotta a tempót. 

Mielőtt újra a levegőbe ugrott volna a táska, Al lenyúlt érte és érdeklődve kinyitotta.

– Mi a fene? – mondta meglepetten.

Charlie vadul kormányozva, autókat, gyalogosokat kerülgetve már majdnem kivezette a kocsit a főútra. Egy pillanatra hátranézett.

– Mi az? – kérdezte.

Al felemelte a láda tartalmát: a Görögországban elhagyott, végképp elveszettnek hitt angyalszobor volt az! Charlie hangosan elnevette magát.

Az autójuk már nem rázkódott tovább, ahogy végre kihajtottak a többsávos útra.

– Ilyen nincs – folytatta Al. – Ott tartottam, hogy sikerült megfejtenem a…

Fontos mondandóját Scarlett kétségbeesett kiáltása szakította félbe:

– VIGYÁZZ! – sikította a lány, de már késő volt.

 A közlekedő autók dudálva fékeztek, épphogy elkerülve az ütközést, ám jobbról váratlanul egy távolsági busz tűnt fel köztük. A sofőr fékezni próbált, de a több tonnás jármű már nem állt meg: telibe találta a Ford hátsó kerekét és az irtózatos erő körbefordította a tehetetlenné vált roncsot. Charlie próbált korrigálni, de csak annyit tudott elérni, hogy ismét az addigi menetirány szerint álltak be. A sérült autó lassú vánszorgással gurult keresztbe az úton.

– Jól vagytok? – fordult hátra Charlie rémülten. A bal halántékán a haja alól keskeny csíkban vér csordogált.

A bepókhálósodott szélvédőjű busz hosszú gumicsíkot húzva megállt és a közlekedők döbbenten figyelhették, ahogy a köhögve erőlködő, ronccsá vált Ford az út túloldalán álló bevásárlóközpont parkolójába vezető lejtőn lassan eltűnik a szemük elől.

Maxim emberei az ütközésről ugyan lemaradtak, de most láthatták, ahogy főnökük tulajdona halálra sebzett prédaként gurult le a parkolóba. Az autó eltűnt a szemük elől – Charlie még vagy ötven méteren át nyüstölve végül egy beton tartóoszlop takarásában állította le.

Scarlett lemászott az ülések közé szorult Alről. Mindketten a fejüket fogták, üvegszilánkok vágta karcolások, zúzódások borították az arcukat. A táska üresen hevert mellettük, Alnek már nem jutott ideje arra, hogy a helyére tegye a szobrot. Szerencsére nem kellett sokáig keresnie, az ülés alól sikerült egyben, sértetlenül kihalásznia az angyalt.

A sétáló, bevásárló kocsikat toló emberek meglepetten, értetlenül figyelték a roncsot és a belőle kiszálló három, alulöltözött, sebekkel borított utast. Charlie elvette a szobrot Altől és belegyömöszölte a zsákjába a papírok és a másik angyal mellé.

– Tűnjünk el bent! – mondta.

– Szerezzünk inkább egy újabb autót! – javasolta Scarlett.

– Gondolod, hogy a többivel még nem állták el a kijáratokat?

– Csak odabent van esélyünk – értett egyet Al.

– Akkor nyomás, ezek a maratonfutó szekrények hamar ideérnek – szólt Scarlett, majd hozzátette. – És szerezzünk valami göncöt is!

Sikerült meggyőznie a lányt – Charlie meg is lepődött a dolgon! De nem gondolkozott sokáig a miérten, mindhárman rohanni kezdtek befelé, az üzletek irányába.

Pár másodperccel azután, hogy eltűntek, nagy sebességgel megérkezett Maxim három megmaradt kocsija. Lefékeztek a rozzant Ford mellett, ajtók nyíltak és a férfiak kiugráltak a Fordokból. Grigorii feltépte a roncs ajtaját és benézett.

– Elvitték – közölte Maximmal kisvártatva.

– Forgassák fel az egész helyet! – adta ki az utasítást a főnöke.

Hrotti vezetésével az egész csapat betódult a plázába, csak Maxim és Grigorii maradtak az autók mellett. Maxim dühösen rácsapott a roncs motorháztetőjére, mire a lemez mélyen meghajlott – a férfi csak ritkán vesztette el a türelmét, de akkor szinte pokoli dühvel tudott tombolni.

Grigorii észrevétlenül hátrébb húzódott egy lépéssel.           

 

Nem kis feltűnést keltve Charlie, Al és Scarlett az építmény legalsó emeletén loholtak, de ott csak éttermeket találtak, ezért felfutottak a mozgójárdán a következő szintre. Charlie hirtelen megállt.

– Oda – mutatta és besprintelt az egyik boltba; a többiek követték és pár pillanat múlva mindhárman eltűntek a bolt ajtaja fölé matricázott MOWWWYWOOD felirat alatt.

Odabent könyvek, képregények, filmplakátok, sztárposzterek, makettek, kisebb-nagyobb, sőt, életnagyságú filmfigurák, pólók, cipők, bögrék, a legnagyobb mozisikerekben használt tárgyak, fegyverek, jelmezek és mindenféle más filmes relikviák tömege fogadta őket.

És persze voltak bent emberek is. Egy kövér, szakállas fickó Bubba Ho-Tep pólóban The Walking Dead képregényt lapozgatva, és egy másik, szemüveges vásárló, aki „FRANK DREBIN FOREVER!” – feliratú Leslie Nielsen pólót viselt.  Mindketten felnéztek komoly elfoglaltságukból… aztán szájtátva bámulni kezdték a boltba belépőket – de elsősorban Scarlett formás fenekét!

A pult mögül „MOZI SZAKÉRTŐ” baseballsapkával a fején, fekete Star Wars pólóban nagyon vékony srác mosolygott az érkezőkre.

– Üdvözlet a Földön, idegenek! Vannak jó humanoid cuccaim, ha kellenek. Mi a kedvenc filmetek?

 A pláza garázsából felfelé vezető mozgójárda megtelt Maxim embereivel. A tévéhíradón és krimisorozatokon edződött hétköznapi járókelők rosszat sejtve engedtek utat nekik és csak biztos távolból figyelték, ahogy a tagbaszakadt férfiak gyorsan szétszéledtek a hatalmas épületben. Mire viszonylagos nyugalom állt be az alsó szinten, akár a lassan érkező, baljós vihar előszele, kényelmes, de határozott léptekkel Maxim és az őt kísérő Grigorii is megjelentek.

 A MOWWWYWOOD-ban valamiért oldottabb volt a hangulat. Legalábbis a várható veszéllyel pár percre mit sem törődve Scarlett és Charlie szokatlanul kellemesen múlatták az időt. A bolt egyetlen öltözőfülkéjébe estek be egyszerre, kezükben pólót, sportcipőt és farmert szorongattak és éppen azon voltak, hogy pajkos kisgyerekek módjára a másikat kipenderítsék a függöny túloldalára.

– Én jöttem előbb! – erősködött Scarlett.

– De én vagyok az erősebb! – replikázott Charlie azonnal.

Végül hallgatólagos döntetlenben kiegyezve – bár nem igazán volt mit levetniük – mindketten vetkőzni kezdtek. Scarlett hátat fordított és lekapta a pólóját. Miközben Charlie a nadrágjával bajlódott, érezte, ahogy a lány meztelen, izmos feneke és háta a testének nyomódik. Egy másik helyzetben örült volna a dolognak. De most… most aztán igazán örült neki!

– Ne less! – szólt hátra a válla felett Scarlett.

– Van mit? – kérdezett vissza Charlie, de meg is bánta, mert a lány hatalmas tenyerest csapott a csupasz hátára. Charlie felkiáltott, majd hirtelen fenéken lökte Scarlettet, aki majdnem kiesett a fülkéből.

 Az eladó srác és a két kocka potyázó érdeklődve figyelték a folyamatosan mozgó próbafülke-függönyt.

– Öcsém, ez a csaj, jobb… – kezdte a szakállas átszellemülten – jobb, mint Natasha Romanoff, a…

– …a Fekete Özvegy! – fejezte be szemüveges társa.

Al nem foglalkozott a fülkei történésekkel, talált már magának megfelelő méretű nadrágot és miután felvette, már csak egy hozzá illő felsőt keresett.

– Nincs valami konzervatívabb? Valami… hmm, „öregesebb”? – kérdezte az eladótól és a fogasokon sorakozó pólók tömkelegéből felmutatott egyet: a terepszínű ruhadarabon a katonai stílusú betűkkel felpingált „ENDOR WARRIOR” felirat alatt egy kommandósnak karikatúrázott ewok célzott az őt nézőkre.

– Mi a gond vele? – kérdezte az eladó. – A Star Wars most sokadik reneszánszát éli!

Libbent a függöny, új cipőbe, pólóba és farmerba öltözve Charlie és Scarlett léptek ki a fülkéből. Charlie fekete pólójának mellén egy hatalmas űrbéli robbanás alatt az „A HALÁLCSILLAG 2-N VESZTETTEM EL A MELÓSAIMAT” felirat, míg Scarlett vérvörös felsőjének elején a „MY NAME IS…” virított.

– Itt vannak! – súgta gyorsan Charlie, ahogy éppen a kirakati áruk között nézett ki. A földre rántotta Scarlettet, mire Al is leguggolt a pólók közé húzódva.

A kirakat takarásából kilépve Hrotti ment el a bolt ajtaja előtt. Egy pillanatra megtorpant és visszanézett, de csak a csodálkozó eladót és a két vevőt látta odabenn. Pár pillanatig méregette a három embert, majd továbbsétált, hogy a többi boltot is szemügyre vegye.

Az eladó srác még bámult utána egy darabig, majd feltette a számára most legfontosabb kérdést:

– Kápé vagy kártya?

Hirtelen egy bankkártya röppent fel előtte a levegőbe, amit gyorsan elkapott, majd lehúzta a terminálon és visszaejtette a pult alatt kuporgó Charlie kezébe.

– A következő nagy összegű vásárlás után törzsvásárlói kártya is jár – tette hozzá készségesen. 

Charlie a hátára dobta a teletömött hátizsákját, majd kikukkantott az ajtón: úgy tűnt, elmúlt a veszély, Maxim emberei továbbálltak.

– Na, ez biztosan jó lesz? – kérdezte Al, ahogy kievickélt a fogasok közül és a saját pólójára mutatott.

A hasán egy nagyon szigorú tekintetű Clint Eastwood karikatúra markolta túlméretezett Magnumját. Felette a felirat: „Mondd csak, szerencsésnek érzed magad… punk?”

– Máris nőttek az életben maradási esélyeink – mondta Charlie és intett, hogy induljanak, aztán kisurrant a boltból.

– Neten is tudnak rendelni, ha szükséges – mondta még gyorsan az eladósrác.

Charlie-t Al követte és a legvégén Scarlett nézett még vissza:

– Köszi a cuccokat – mosolygott és ő is eltűnt a vásárlók között – a hátán a „MY NAME IS…” folytatása díszelgett: legfelül elfolyó, vérszínű betűkkel egy „SÖZE” felirat, alatta középen dühös tekintetű, loboncos alak, akinek az arcát szinte teljesen eltakarta hosszú, lobogó haja – akár Scarlett is lehetett volna –, majd legalul a felirat befejezése, a „KEYSER SÖZE” következett.

– Bazinga! – véleményezte elismerően az eladó srác, miközben két, állandóan csak nézelődő, de sosem vásárló kuncsaftja bólogatva „ez nagyon király!”-tekintettel nézett össze!

 

Alig tettek pár métert a MOWWWYWOOD-tól távolodva, amikor a legelöl haladó Charlie-ra egy stand takarásából ráugrott Maxim egyik embere. Charlie térdre esett a mázsás súly alatt, de szerencséjére Scarlett termett mellette és az ütésre készülő férfit két gyors rúgással lerendezte. Charlie feltápászkodott, a hátára dobta a hátizsákot és mindhárman futni kezdtek.

 A falak mentén számtalan étterem és gyorsétkezde sorakozott, mindenütt rengeteg asztal és szék állta az útjukat – a pláza középső részén járhattak. Megpróbáltak áttörni az ott étkező emberek között, de nem sokra jutottak, mert üldözőik gyorsan körbevették őket. A megszokott zsibongás elhalkult, a székeken megpihenő vásárlók szájában megállt a falat, a papírpoharakból senki sem szürcsölte tovább a kóláját – a tucatnyi támadó szép lassan megindult, hogy a székek és asztalok közé gázolva szorosabbra vonják a gyűrűt a középen dermedten álló három menekülő körül.

 Aztán egyszercsak egy üdítővel és hamburgerekkel teli tálca repült a legközelebbi fickó felé, amit egy, a másik oldalról közelítők közé hajított műanyagszék követett. Elszabadult a pokol! Charlie és Scarlett dobása is talált, de csak még inkább felhergelte a támadókat. Pár pillanat elteltével már javában tartott a küzdelem: újabb székek és tálcák, sőt asztalok is repültek mindenfelé. Eddig kényelmesen, nyugodtan ebédelő vásárlók iszkoltak biztonságos távolságba.

Charlie csak az utolsó pillanatban tudta a közelben lévő mozgólépcső felé lökni Alt, mielőtt még hárman rávetették volna magukat. A tudós pár pillanatig tétován állt, de amikor az egyik tagbaszakadt férfi megindult feléje, jobbnak látta távozni. Felrohant a lefelé tartó mozgólépcsőn – üldözője persze nem maradt le mögötte.

Charlie próbálta elgáncsolni, de a következő pillanatban valaki kirúgta a lábát. Nagyot nyekkenve elterült a földön, a zsákja messzire csúszott tőle. Próbált feltápászkodni, de egy ököl az arcába sújtott. Elkábult egy pillanatra, de nem nyúlt ki a hideg kövön, mert valaki felrántotta a földről – valamilyen hideg fémet nyomtak a halántékának.

– Nem engedjük el, kislány, úgyhogy legyél nagyon okos! – kiáltotta valaki közvetlenül a fülébe.

– Oké, úgyis csak egy pár órája ismerem a tagot – hallotta Scarlett hangját a közelből.

Ahogy kezdett kitisztulni Charlie látása, a lányt pillantotta meg pár méterrel maga előtt: a szobrokat rejtő zsákot tartotta a kezében. Érezte, hogy enyhén megroppan a gerince, ahogy a mögötte álló férfi megfeszíti a nyakát satuba fogó karját. Nem jutott több levegő Charlie tüdejébe, újra elhomályosult a látása.

– Add ide szépen a tás… – kezdte újra a mögötte álló erőember, de nem fejezhette be!

Scarlett elfordult, mint akit nem érdekel az egész szitu és a pár órája megismert tag szörnyű haláltusája. Egy pillanatra megállt Charlie-ban az amúgy is egyre lassuló ütő…

…de Scarlett ugyanazzal a mozdulattal körbefordult és nagyot lendítve elhajította a hátizsákot!

 A szobrok! – futott át Charlie agyán, de már csak arra maradt ideje, hogy behunyja a szemét. A súlyos zsák egyenesen feléjük tartva szelte a levegőt, majd Charlie arcát pár centire elkerülve pontosan fejen találta az őt lefogó férfit.

A pisztoly! – villant át Charlie rémült agyán, de szerencséjére a fegyver nem sült el. Hrotti embere megtántorodott, lépett hármat-négyet hátra, majd magas vízfüggönyt szétterítve belezuhant a mögöttük csendben csobogó szökőkútba.

Hohó, van végre egy pisztolyunk! – gondolta Charlie lelkesen, ahogy látta a feléje repülő, gazdátlan fegyvert. Ám elkapni már nem tudta, mert Scarlett talpra rántotta és a Glock nagyot koppanva becsúszott az éttermi asztalok közé.

– Tűzzünk! – kiáltotta a lány és Charlie hátára adta a zsákot.

Aztán az üldözőik újra rájuk vetették magukat!

Scarlett a támadóit egymás után leterítve, macskaügyességgel szökellt, ütéseket, rúgásokat szórva védte magát. Míg Charlie jobbára csak hadonászott és vakon rugdosott, a kezébe kerülő tárgyakat hajigálva érte el ugyanezt – és szerencséjére a hátizsákot sem tudták elvenni tőle.

A lány felkapott egy ottfelejtett felmosót és azzal kezdte osztani a túl közel merészkedőket: gyors, precíz, pontos ütésekkel és szúrásokkal tartotta távol a rárontókat.

Maxim biztos távolságból, a lánnyal nehezen bíró emberei mögül figyelte az akciót és el kellett ismernie, lenyűgözte a kettő küzdeni akarása – főleg a lány, aki nyilvánvalóan képzett harcosként vette ki részét az összecsapásból. Aztán Maxim Hrotti felé biccentett…

Charlie-nak néhány ügyes széklóbálással sikerült szabaddá tennie a mozgólépcső felé vezető utat és már éppen rohant volna fel Al után, amikor meglátta a mozdulatlanná dermedő Scarlettet: a lány lassan, megadóan-védekezően emelte a karjait maga elé. Vele szemben, pár lépésre Hrotti állt, egy pisztollyal Scarlett mellkasára célozva. Charlie megtorpant.

De csak egy pillanatra!

– Al! Merre vagy? – kiáltott fel az emeletre.

Pár pillanat múlva a tudós feje jelent meg az üvegkorlát felett. Kérdőn nézett lefelé. Charlie gyors mozdulattal feldobta neki a hátizsákot és már rohant is. A verekedés helyszínén szinte megállt az élet, mindenki teljesen mozdulatlanná vált. Középen Hrotti és Scarlett néztek egymással farkasszemet, körülöttük pedig a támadók és a szájtáti bámészkodók várták, hogy mi lesz az akció következő jelenete.

Charlie gondoskodott a folytatásról. Sprintelve megkerülte a romhalmazból alkotott, mozdulatlan csendéletet, így Hrotti háta mögé kerülhetett. Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy bárki is reagálhatott volna, így mire Scarlettnek is feltűnt, hogy érkezik, már a levegőben úszott és pár lépés távolságról elrugaszkodva szabályosan letarolta Hrottit. Az ütközéstől mindketten a székek közé zuhantak, de Charlie-nak valamivel előbb sikerült talpra vergődnie. Ahogy körbenézett, a szíve a torkában dobogott. Hrottit és a fegyvert kereste. A pisztolyt látta meg legelőször! Egy felborult asztal mellett hevert, pár szanaszét dobált székkel arrébb pedig a skandináv próbált feltápászkodni.

– Micsoda önfeláldozás – hallotta Scarlett hangját. – Nem is hittem volna…

Aztán a lány megfogta Charlie kezét és a mozgólépcső felé kezdte húzni. Közben a másik kezében Hrotti felkapott pisztolyával ellenfeleikre célozva tartotta sakkban az ugrásra kész támadókat.

– A zsák…? – kérdezte Charlie még mindig kábultan.

– Nyugi, odafent biztonságban van. Al vigyáz rá…

Felértek a felső szintre. 

És megpillantották Alt: a földön feküdt, a hátizsákot szorosan a mellére szorítva. Felette – pontosabban a gyomrában – pedig az utána küldött támadó térdelt!

– A tudomány nevében: ne tegye! – kiáltotta Al, mire válaszként a másik jó erősen orrba vágta.

A férfi már újabb ütésre emelte az öklét, amikor Scarlett a tarkójához nyomta a pisztoly csövét. A támadó azonnal tudta, mi a dörgés, széttárt karokkal, lassan felállt. Charlie talpra rántotta a halálra rémült Alt és amíg a lány egy pillanatra rájuk nézett, a fickó már támadásba is lendült. Scarlett nem lőhetett rá, mert félt, hogy Alt vagy Charlie-t találja el. A dulakodás azonban így sem tartott sokáig: néhány ütésváltást követően, amiből Charlie-nak is kijutott bőven, a hátizsák többször is gazdát cserélt, hogy aztán a bunyó végén a korlát felett átrepülve az alsó szinten álló kürtöskalácsos bódé tetején landoljon. Egy gyors mozdulat és a pisztoly agyával Scarlett kiiktatta Maxim emberét.

Közben a többi támadó is magához tért és Hrotti dühödt vezetésével már a mozgólépcsőn lökdösték szét a vásárlókat, hogy minél előbb a felső szintre jussanak. Szerencsére a táska elvesztése – még – egyiküknek sem tűnt fel.

– Nabasszus… – nézett lefelé Charlie a jó öt-hat méterrel alattuk landolt hátizsákra.

A lihegve lépcsőző üldözők már felértek a felső szintre és feléjük tartottak. Charlie felmászott a korlátra. Hrotti ekkor kiszúrta a bodega tetején pihenő táskát és pár emberét pattogó skandináv parancsszavakkal visszafordította a mozgólépcsőről.

Scarlett rosszat sejtve nézett Charlie-ra. Al nem is nézett rá, ő is tudta, mire készül.

– Kint találkozunk – mondta a lány és a hüledezve „tisztaőrültező” Alt maga előtt tolva újra futni kezdett.

Charlie előtt egy karvastagságú, függőleges fémrúd vezetett a mélységbe, amire díszítésként fehér égősort futtattak spirálisan.

Érezte, hogy az adrenalin keményen dolgozik a testében, az izgalomtól és a félelemtől a szíve majd kiszakadt a bordái mögül. De elkapta a gépszíj és legbelül, tomboló lelkében érezte, hogy csak egy nagyon hajmeresztő akció mentheti meg őt, a kincset érő szobrot és a társait!

Hmm, elég meredek mutatvány lesz, reméljük, megéri – gondolta és mielőtt még az első üldözők elkaphatták volna a lábát, elrugaszkodott. – Láttunk már ilyet… – folytatta a gondolatot.

Az idő egyetlen, lelassult pillanatban sűrűsödött össze, ahogy előre nyújtott karokkal a cső és az égősor felé repült.

És ekkor ötlött eszébe, hogy valamire nem gondolt…

…de már késő volt! Ahogy megragadta a csövet, majd lefelé csúszott és az első égők eldurrantak, visszazökkent a valós időbe. Pláne, amikor megérezte, ahogy az ezernyi apró üvegszilánk megtépte a ruháját, égő fájdalmat okozva felsebezte a bőrét, majd az áram milliónyi apró ütése átjárta a testét. Lábát a csőre kulcsolta, kezeivel a csúszós fémet markolta és így haladt lefelé villámgyorsan. Az alatta állókra szikraesőt zúdított, miközben rémült kiabálása az egész plázát betöltötte. Végül leért: a kürtöskalácsos szerencséjére éppen a nem hétköznapi mutatványt figyelte, így nem volt benn, amikor Charlie beszakította a bódé tetejét és romba döntötte az egészet.

Nagy csattanással ért földet. A haja kócos volt, a ruhája szakadt és véres, a jobb szemöldöke megégett. De mindezek keveset számítottak, hiszen a következő pillanatban az összeomló tetőről a hátitáska éppen az ölébe esett.

Scarlett az emeleten futva egy másodpercre visszanézett és látta, ahogy Charlie szédelegve felállt, majd rogyadozó léptekkel rohanni kezdett kifelé. A tekintetük találkozott, és mialatt Al elengedett egy újabb „eztisztaőrült”-et, Charlie a hüvelykujját a siker jeleként a magasba emelte – aztán az árkád alatt egy oldalsó kijárat felé rohanva már el is tűnt a lány szeme elől.

– Gyerünk már! – nógatta Al és most ő kezdte maga után húzni a még mindig meglepetten bambuló lányt, hiszen Hrotti és emberei már csak pár méterre jártak tőlük.

Végigfutottak az emeleten és leszáguldottak a mozgólépcsőn. A legalján Scarlett megbotlott Al lábában és elejtette a pisztolyt. A fegyver sikító vásárlókat szétugrasztva messzire csúszott a csillogó kőpadlón. Túl késő volt utána menni!

Scarlett elkáromkodta magát és kifelé cibálta Alt.

Már egyikőjük sem látta, ahogy szemét szigorúan összehúzva, de a szája szélén megbújó, hitetlenkedő, de elismerő mosollyal az arcán Maxim jelenik meg a hátuk mögött.

Scarlett kikerült pár, ledermedt vásárlót és Allel együtt a főbejáraton keresztül már kint is voltak a szabadban!

De hol is?

Egy forgalmas belvárosi utcán bukkantak ki a plázából.

Gyalogosok, autók mindenütt, a négysávos út közepén dupla villamossínpár, a síneken mindkét oldalról egy-egy sárga villamos közeledett, hogy éppen Scarlették orra előtt húzzanak majd el egymás mellett. A menekülők nem sokáig teketóriázhattak, a hátuk mögött már megjelentek Maxim emberei.

– Most merre? – kérdezte Al.

– Egyenesen. Hátha le tudjuk rázni őket – hadarta a lány és a piros lámpa előtt lassító autók között futni kezdett keresztbe, a villamosok felé.

– És Charlie? – lihegte pár méterrel lemaradva Al.

– Nagy kisfiú már, majd kitalál valamit. Először maga és a tudása legyenek biztonságban.

– De csak félinfók alapján tapogatózom…

– Ezt Maximék nem tudják. Futás! Majd menet közben vagy később mindent elmesél!

Belehúztak és sikerült átfutniuk mindkét érkező villamos előtt. Scarlett egy pillanatra megállt és visszanézett. Az ellenfeleik még messze jártak, a zöldnél újra induló forgalom feltartotta őket.

Ekkor oldalról, a gyorsító és dudáló autók között Charlie tűnt fel futva. A hátán szerencsére ott fityegett a hátizsák.  A villamosok még nem haladtak el egymás mellett, így Charlie észrevette Scarlettéket és feléjük kezdett rohanni. Az üldözők tömege lassan átvergődött az autók között, Charlie ezért maradék erejével még gyorsabban szedte a lábát. A citromsárga járműveket már csak pár méter választotta el egymástól, amikor átfutott az első sínen… de a másodikig már nem jutott el! A jobbról érkező villamos fémes csikorgással haladt el előtte, így Charlie a két jármű közötti másfél méteres területen rekedt.

Most már jutott pár másodperce arra, hogy újra levegőhöz jusson. Lekapta a hátizsákját és mialatt az elzakatoló villamosok ablakaiban csodálkozó arcok jelentek meg, a térdeire támaszkodott és nagyokat szippantott a füstös városi levegőből.

Nem is sejtette, hogy a közeledő Hrotti minden mozdulatát látja az elhaladó villamos ablakain keresztül – a skandináv előhúzta a fegyverét…

Scarlett és Al már a járdán állva figyelték, ahogy a két sárga villamos elhaladt. Charlie éppen felemelkedett, mögötte pedig pontosan a fejére célozva Hrotti állt. 

– CHARLIEEEE! – kiáltotta Al és Scarlett szinte egyszerre.

Charlie félig hátrafordult és…

…egy pillanat alatt felismerte a helyzetet. Éppen akkor csapott hátra a hátizsákkal, amikor a lövés eldördült. A lövedék célt tévesztett, de súrolta Charlie fülét, néhány húsdarabot égető, szúró fájdalomra cserélve. Hrottival együtt mindketten a földre estek, de most is Charlie volt a gyorsabb. Felkeltében kétszer hasba rúgta a skandinávot és a nap folyamán már sokadszorra futni kezdett. Intett Scarlettéknek, hogy ők is tegyenek ugyanúgy. Kikerülte a dudálva fékező autókat és követte a társait. Al és Scarlett berohantak egy kisebb mellékutcában álló emeletes ház főbejáratán és csak imádkoztak, hogy a túloldalon szintén találjanak egy ajtót. Charlie már majdnem elérte ugyanazt a bejáratot, amikor lövések koppantak mellette a falon – Hrotti és emberei nem adták fel az üldözést – csak mostanra már megunták az eredménytelen fogócskázást!

Charlie egyre vérző fülét fogva futni kezdett a mellékutcában, amikor újabb lövések érkeztek a háta mögül. A lövedékek beszakították egy csuklós busz szélvédőjét, mire a sofőr ijedtében félrekapta a kormányt, a jármű pedig hatalmas csattanással egy száguldó taxiba rohant és V-alakban megállva faltól-falig elzárta az egész utcát. Az ajtók kinyíltak és tucatnyi rémült utas rohant le a buszról, mint a jó hajóskapitány, a sofőr a legvégén követte őket lélekszakadva. Charlie már nem tudott merre rohanni, mögötte az üldözők, előtte a mindent elálló busz, így felugrott a megüresedett csuklósra. De megelőzték: valami démoni erő hajthatta, de Hrotti a hátsó ajtón át pár pillanattal előtte jutott be a járműbe. Hrotti kezében fegyverrel közeledett a és látható volt, hogy a hátulról érkező üldözők pár pillanat alatt beérik Charlie-t.

Menekülési utak lezárva!

Charlie ekkor pillantotta meg a vezetőoldali ablakot, amit a nyári meleg miatt a sofőr teljesen lehúzott! Átsurrant a kormánykerék és az ülés között, majd kivetette magát az ablakon. A zsákot maga alá húzva érkezett az aszfaltra és csak remélni tudta, hogy a szobrok épségben megússzák ezt a strapás napot.

Két lövés dörrent a háta mögött, de nem nézett hátra. Feltépte az emeletes ház egy másik lépcsőházának az ajtaját és ő is eltűnt az üldözők szeme elől.

De sajna csak egy rövid időre!

A rendőrségi szalaggal lezárt területen súlyos tűzszerész ruhába öltözött férfi sétált lassan, megfontoltan. A nehéz sisak és a több tízkilós védőpáncél ellenére egy pillanat alatt megfordult, amikor nem sokkal a háta mögött kicsapódott a lépcsőházi ajtó. Eredetileg egy ötszáz kilós, a földből félig kiásott bomba hatástalanítására indult, de a folyamatosan növekvő stressz ellenére is igen meglepődött, amikor meglátta a mellette elfutó hosszú hajú lányt és középkorú férfit.

 – Hé, ez nem filmforgatás, emberek! – kiáltotta a tűzszerész magyarul, de a másik kettő egy szavát sem értette.

Rohantak tovább, mentették az irhájukat, fel sem tűnt nekik, hogy vagy száz méterrel a beöltözött tűzszerész mögött, egy kordonnal lezárt területen nagy tömeg figyelte az eseményeket. A helyszínt egyenruhás rendőrök biztosítottak, mellettük további tűzszerészek, mentősök és tűzoltók álltak készenlétben, hozzájuk pedig izgatott bámészkodók csoportja csatlakozott.

Nagy nyüzsgés támadt, ahogy meglátták a két menekülő alakot, de akkor kezdtek el igazán zajongani, amikor egy másik lépcsőházból Charlie rontott ki az elkerített területre.

– Melyik paszuly nem zárta le az ajtókat? – hallatszott a sisak alól a tűzszerész kiabálása, ahogy Charlie elszáguldott mellette.

Aztán hirtelen lövedékek kezdtek a tűzszerész és a bomba körül pattogni: Hrottiék is kiértek a mellékutcára és semmivel sem törődve, azonnal tüzet nyitottak a menekülőkre. A bámészkodók a földre vetették magukat, a tűzszerészt pedig a páncélruházatáról lepattanó lövedékek lökték hanyatt. Egy pillanatra mindenkiben megfagyott a vér! Az összes szempár a II. világháborús bombára szegeződött, az utcán állók elhallgattak – egyedül az üldözők és a menekülők fürge futásának és lihegésének a zaja törte meg a várakozó csendet. 

A robbanás elmaradt! A helyszínen lévők – és a fél kerület – szerencséjére, a féltonnás bomba sértetlenül úszta meg a fegyverropogást. A nehézkesen feltápászkodó tűzszerész dühösen még üvöltött valamit, de Charlie már túl messze járt ahhoz, hogy meghallja a sisak alól tompán kiszűrődő káromkodás-sorozatot.

Scarlett és Al az utca másik végén átszakították a rendőrségi szalagot és az eredetileg a terület lezárására odavezényelt, félve lapuló, fiatal rendőrlány mellett kifutottak a területről.

Nyitott csomagtartójú, kombi Peugeot állt keresztbe az úton. Tévések bújtak a kocsi védelmében: éppen a tudósításhoz pakoltak ki, amikor a nyakukba zúdult az üldözéses jelenet és most a felszerelést, a kamerákat szétszórva az életükért rettegtek.

Al gondolkodás nélkül beugrott a Peugeot volánja mögé.

– Scar, ne hagyd vezetni! – kiáltotta Charlie, ahogy meglátta, mire készül Al.

Charlie kiáltott még valamit a halálról, de azt Scarlett már nem értette. A hangját robaj nyomta el, azonban nem egy újabb lövéssorozat érkezett hátulról. Felettük a szürke ég dörrent meg és mindent elhomályosítva heves esősáv közeledett feléjük.

Scarlett átlökte az elképedt Alt az anyósülésre, bepattant és indított. A tévések remegve lapultak a falhoz, ahogy az autó a felszerelésük maradékát szétszórva, kipörgő kerekekkel elindult. Charlie abban a pillanatban ért az autóhoz, amikor az eső a nyakukba zúdult. Az ajtókilincsért nyúlt, de Scarlett nem vette őt észre és nagy gázzal kilőtt egy mellékutca irányába.

– Neeee, már megint? – üvöltötte Charlie kétségbeesetten.

Ekkor újabb lövedékek érkeztek az esőfüggönyön keresztül és a halálra vált tévéseket körbelövöldözve a házfalba csapódtak.

Charlie egy Mercedes Unimog terepjárót vett észre a járda mellett – Scarlett kishíján felkente rá a Peugeot-t, ahogy elrepesztettek mellette. A dobozos katonai teherautó rakteréhez két rámpát támasztottak és egy tűzszerész éppen távirányítós robotot vezérelt le róla – bár igazából nem volt rá szükségük, de úgy gondolták, egy gyors kis látványosságot kerekítenek a tévékamerák és a bámészkodók részére.

A sofőr belenézett a visszapillantó tükörbe, hogy rendben leért-e a robot, majd miután megállapította, hogy minden oké hátul, a kilincsért nyúlt…

…volna, mert abban a pillanatban kivágódott az ajtó és egy agyonázott, lihegő fickó jelent meg a fellépőn.

– Bocs! – mondta az ázott fiatalember és kirántotta a katonát az ülésből, aztán ahogy az elterült a vizes aszfalton, ugyanazzal a lendülettel már be is ugrott a kormány mögé.

Az indítókulcs a helyén volt. Egy pillanat alatt felmérte az autó műszerfalát és kezelőszerveit – volt gyakorlata a böhömnagy gépek vezetésében, mert apjával anno a világ számos pontjára jutottak el teherautókkal. Indított, kuplungolt és előrelökte a félautomata váltó karját. Az Unimog bőgve megindult és miközben lövedékek kopogtak az acéllemezén, a mély víztócsákat kettéválasztva, dübörögve elrobogott az elcsórt Peugeot nyomában.

Hrotti futott még pár métert az esőben, de belátta, hogy ez az ürge valamit nagyon tud: hiába lohol utána szinte napok óta folyamatosan, egyszerűen képtelen elkapni őt.

Pár lövést még megeresztett a sarkon beforduló Unimog után, aztán megállt. Emberei lihegve érték utol. Távolról rendőrségi sziréna hangja közeledett, de mielőtt a zsaruk megérkeztek volna, vad dudálással Maxim két megmaradt autója fékezett mellettük. Az első Ford ablaka legördült:

– Szálljanak be, idióták! – sziszegte Maxim.

Hrotti és öt embere megszégyenülve ültek be a Fordokba. Kettőjüknek már nem jutott hely, ezért ők gyorsan kezelésbe vettek egy út szélén álló BMW-t: beütötték a vezetőoldali szélvédőt, beugrottak, pár másodpercet bütyköltek a műszerfal alatt és már fel is bőgött a motor. A három autó a menekülők nyomában elhajtott, épphogy megelőzve egy szirénázva, kék villogóval érkező rendőrautót.

Az üldözés folytatódott – és éppen Budapest belvárosa felé tartott!

(folyt.)